Vágólapra másolva!
Hanti-Manszijszkban a Világkupa elődöntőjének második játszmáira került sor. Gata Kamsky világossal a 43. lépésben kapitulációra kényszerítette a norvég Magnus Carlsent. Az amerikai nagymester 1,5-0,5-ös győzelemmel a csütörtökön kezdődő négyjátszmás döntő egyik résztvevője lett. A 17 éves Magnus ezúttal orosz huszárjátékot játszott, de a számára ismeretlen állásban gyorsan fogyott gondolkodási ideje, elhibázott bástyamanőverrel minőséget vesztett. A másik ágon pontosztozkodással végződött az ukrán Szergej Karjakin és a spanyol Alekszej Shirov spanyol megnyitású partija, kedden rapid rájátszás dönti el, hogy melyikük játszhat a döntőben Kamskyval.

Két éve a Világkupán Magnus Carlsen a kilencedik helyért vívott párharcban maradt alul Gata Kamskyval szemben, ezúttal az elődöntőben szenvedett vereséget az amerikai nagymestertől.

Carlsen és szekundánsa öt párbajra jó érzékkel választott megnyitást, Kamsky ellen nem váltak be az előkészített változatok. Magnus világossal a skót megnyitásban gyorsan remizett, sötéttel nem vállalta a spanyol megnyitást, hanem az orosz huszárjátékra szavazott.

Kamsky láthatóan meglepte a norvég sakkozót a 9.Hc3-mal, az oly gyorsan játszó, döntéseket villámgyorsan hozó Magnus hosszasan gondolkodott, s nem talált jó megoldást. Bástyamanővere nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és minőségvesztéshez vezetett. A rutinos Kamsky, aki 1996-ban világbajnoki döntőt játszhatott Anatolij Karpovval, pontos játékkal vezette győzelemre a játszmát.

Forrás: [origo]

Kamsky gondolkodott...

Kamsky 1,5-0,5-ös győzelemmel a döntőbe jutott, a Világkupán látott játéka alapján teljesen megérdemelten. A 128 résztvevővel indult viadal első fordulójában 1,5-0,5-re győzte le az idei junior világbajnokot, az egyiptomi Adly Ahmedet. A 64 között az izraeli Borisz Avrukh ellen nyert 1,5-0,5-re. A harmadik körben a bolgár Kiril Georgijevvel szemben biztosította továbbjutását, ismét 1,5-0,5-tel lépett tovább. A nyolcaddöntőben az orosz Peter Szvidlerrel került szembe, rapid rájátszás hozta meg számára a szép sikert, 2,5-1,5-tel került a negyeddöntőbe, ahol az ukrán Ruszlan Ponomarjovot győzte le 1,5-0,5-re, veretlenül jutott a döntőbe. Kamsky az eddig lejátszott meccsein hat partit nyert meg - ebből ötöt a klasszikusnak nevezhető időbeosztás szerint - nyolcat remizett el, ebből egyet Szvidler elleni rájátszásban.

Forrás: [origo]

... és nyert

A másik ágon még dúl a harc. A januárban 18. életévét betöltő ukrán Szergej Karjakin a spanyol megnyitás Zajcev-változatában a legdivatosabb folytatást játszotta meg, 17 évvel idősebb ellenfelének, a spanyol Alekszej Shirovnak minden rutinjára szüksége volt, hogy remire mentse hátrányosabb állását. A párharcot a rapid rájátszás dönti el.

Az elődöntő második játszmáinak eredményei:
Szergej Karjakin (ukrán, 2694) - Alekszej Shirov (spanyol, 2739) döntetlen (Spanyol megnyitás, 33)
Gata Kamsky (amerikai, 2714) - Magnus Carlsen (norvég, 2714) 1 - 0 (Orosz huszárjáték, 43)

Az elődöntő eredményei:
Alekszej Shirov (spanyol, 2739) - Szergej Karjakin (ukrán, 2694) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB
Magnus Carlsen (norvég, 2714) - Gata Kamsky (amerikai, 2714) 0,5 -1,5 (döntetlen, 0 - 1)