Vágólapra másolva!
A Miskolci Nemzeti Színházban kedden este ünnepélyesen megnyitották a Lékó-Carlsen rapid párosmérkőzést. Miskolc polgármestere, Káli Sándor köszöntötte a résztevőket, a megjelent vendégeket, majd a színház társulata fergeteges ünnepi műsort mutatott be. A sorsolást két Zsolnay porcelánnal ejtették meg, a 17 éves norvég csodagyerek, Magnus Carlsen a fekete színűt választotta, a párharcot Lékó Péter kezdte világossal. Az első játéknapon két döntetlen született. Magnus a szicíliai védelem sárkány-változatában gyalogot áldozott, kiegyenlítést ért el. A második összecsapás csak 18 lépésig tartott, lépésismétléssel lett remi.

Két békésnek is nevezhető döntetlennel kezdődött meg a nagy érdeklődéssel várt Lékó-Carlsen nyolcjátszmás rapid párosmérkőzés.

Az első partiban Káli Sándor polgármester tette meg a kezdőlépést, 1.e4-gyel nyitott Lékó Péter helyett. A 17 éves Magnus Carlsen a szicíliai védelmet választotta, annak is az egyik legélesebb változatát, a sárkányt. Nagymesterünket némi meglepetéssel érte, Magnus érdekes gyalogáldozata után jobbnak látta békésebb vizekre evezni. A vezércserével kiegyenlítődtek az esélyek, sötét futója jobb volt, mint Péter huszárja, majd ennek lecserélését követően Lékó maga kínálta a döntetlent.

Forrás: [origo]

A második játszma is 1.e4-gyel kezdődött, a Szervező Bizottság elnöke, Tömösi Katalin kabinetfőnök nyitott, amire Péter a Caro-Kann védelmet választotta. Magnus némi hezitálás után 5.Hc5-tel reagált, majd futóját szárnyra fejlesztette. Nagymesterünk pontos játékkal védte a He5-ös tervet, majd Be8 és Fg4-gyel feladta a leckét norvég ellenfelének, aki belátta, hogy nem kerülheti el a lépésismétlést.

Az első játéknap eredményei:
Lékó Péter (magyar, 2741) - Magnus Carlsen (norvég, 2765) döntetlen (Szicíliai védelem, 36)
Magnus Carlsen (norvég, 2765) - Lékó Péter (magyar, 2741) döntetlen (Caro-Kann védelem, 18)

Forrás: [origo]

Lékó,P (2741) - Carlsen,M (2765)
Szicíliai védelem [B78]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 g6 6.Fe3 Fg7 7.f3 Hc6 8.Vd2 0-0 9.Fc4 Fd7 10.0-0-0

Magnus Carlsen a bakui GP hetedik fordulójában Tejmur Badzsabov ellen vetette be meglepetésre a sárkány-változatot. Az azeri nagymester más változatot választott: 10.Fb3 Bc8 11.h4 h5 12.0-0-0 He5 13.Fg5 Bc5 14.Kb1 Be8 15.g4 hxg4 16.h5 Hxh5 17.Bxh5 gxh5 18.Vh2 Hg6 19.Vxh5 Va5 20.f4 Bxg5 21.fxg5 e6 22.Hf5!? exf5 23.Vxg6 Fe6 24.Vh5 fxe4 25.Bf1 Ve5 26.Bxf7 után kimaradt az egyszerű nyerés. 26...Bf8 27.Bxf8+ Kxf8 28.Vh1 e3-mal.

10...Bc8 11.Fb3 He5 12.Kb1 Be8 13.h4

A tavalyi foroszi szuperversenyen az ukrán rangadón, Szergej Karjakin és Vaszilij Ivancsuk partijában a "trónkövetelő" 13.Fh6 Fxh6 14.Vxh6-tal folytatta, amire következett a tipikus minőségáldozat, 14...Bxc3 15.bxc3 a5 16.a4 Vb6 17.h4 Fxa4 18.h5 Hc6 19.hxg6 Fxb3 20.gxh7+ Kh8 21.cxb3 Hxd4 22.cxd4 Vxb3+ 23.Ka1 és örökös sakkal remi.

13...h5 14.Fh6 Hc4 15.Fxc4 Bxc4 16.Fxg7 Kxg7 17.Hd5 e5 18.Hxf6 Vxf6 19.Hb3

Forrás: [origo]

19...Bec8

Újítás. Sötét gyalogot áldozott, cserébe aktív tisztjátékhoz jutott.

20.Vxd6 Fe6 21.c3 b5 22.Vd2 a5

Forrás: [origo]

23.Vg5

A vezércsere után egyszerűsödik a pozíció. 23.Hxa5 Ba4 24.Hb3 Ve7 25.Vd6 (25.Hc1 b4 26.cxb4 Vxb4) 25...Va7 26.Vxe5+ Kg8 kalandokat a kevesebb idővel rendelkező Lékó Péter nem vállalta.

23...Vxg5 24.hxg5 a4 25.Hd2 B4c7 26.a3 Bd7 27.Kc1 f6 28.gxf6+ Kxf6 29.Hf1 Bxd1+ 30.Kxd1 Bd8+ 31.Ke1 Kg5 32.g3 Bd3 33.Hd2 Fc4 34.Hxc4 bxc4 35.Ke2 Bd6 36.Bh2 és döntetlen

Carlsen,M (2765) - Lékó,P (2741)
Caro-Kann védelem [B18]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.Hc3 dxe4 4.Hxe4 Ff5 5.Hc5 b6 6.Hb3 Hf6 7.Hf3 e6 8.g3 Hbd7 9.Fg2 Bc8 10.0-0 Fd6 11.Ve2 Vc7 12.c4 0-0 13.Fe3 Bfe8 14.Bac1 Fg4 15.Vc2 Ff5 16.Ve2 Fg4 17.Vc2 Ff5 18.Ve2 és döntetlen