Vágólapra másolva!
Veretlenül nyerte az Unicum-kupát a magyar férfivízilabda-válogatott, miután utolsó, vasárnapi találkozóján kétgólos győzelmet aratott a Margitszigeten a tavaly ugyanitt Eb-ezüstérmes olaszok ellen.

Unicum-kupa, 5. forduló:
Magyarország - Olaszország 8-6 (1-1, 3-1, 3-1, 1-3)
Hajós Alfréd uszoda, 2000 néző
vezette: Moliner (spanyol), Rotsart (amerikai)
Magyarország: Szécsi - Fodor 1, Steinmetz B. 1, Biros, Benedek, Molnár 2, Kiss G. 3. Csere: Kásás 1, Madaras, Steinmetz Á., Vári, Vindisch
az olasz góldobók: Rath 2, Binchi, Mistrangelo, Angelini, A. Calcaterra 1-1
emberelőny: 5/2, illetve 11/2
négyméteres: 2/2, illetve 1/1

Nemcsak a sok kiállítás és négyméteres a bizonyíték arra, hogy függetlenül a csak közepes téttől (a házigazdák már tornagyőztesként szálltak vízbe) éles, időnként kimondottan feszült hangulatú kemény csatát vívott a két nagy ellenfél.

Az elején különösebb gond nem volt, sőt: amikor a harmadik játékrész közepén 41 másodperc alatt Kásás és Molnár két akciógólt is lőtt, már 6-2-re vezetett Kemény Dénes legénysége.

Sem a szövetségi kapitány, sem játékosai nem nyugodhattak azonban meg, mert a befejező hét perc három olasz góllal kezdődött (7-6). Szerencsére jött az egyébként is jól játszó Kiss Gergő akcióból szerzett találata, és ezzel biztossá vált nem csupán a győzelem, hanem a veretlenség megőrzése, a százszázalékos tornagyőzelem kivívása.

Kemény: "Ezek a fiúk legfeljebb a szupermarketben gondolnak pénzre"/sport/csapat/20020807kemeny.html

Kemény Dénes szövetségi kapitány érthetően elégedetten értékelt: "Elsősorban az volt a megnyugtató, hogy fáradtan, fásultan is minden ellenfelünket le tudtuk győzni, az egyiket könnyebben, a másikat nehezebben. Az előttünk álló egy hét alatt sok dolgunk lesz: előbb ki kell pihenniük magukat a játékosoknak, azután mindent meg kell tenni a megfelelő felkészülés érdekében az augusztus 20-án kezdődő belgrádi Világkupára, amelyen címvédőként szállunk vízbe. Hogy kik játszanak majd a jugoszláv fővárosban, arról szerdáig döntök."

További eredmények:
Jugoszlávia - Németország 11-2 (4-0, 2-1, 2-0, 3-1)
Egyesült Államok - Ausztrália 8-3 (0-1, 4-1, 3-1, 1-0)

A torna végeredménye:
1. Magyarország 10 pont
2. Jugoszlávia 6
3. Olaszország 5 (34-30)
4. Egyesült Államok 5 (29-28)
5. Németország 2 (19-37)
6. Ausztrália 2 (30-49)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!