EHF-kupa, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés
Dunaferr - Akaba Bera-Bera San Sebastian 23-18 (13-9)
Dunaújváros, 1500 néző
vezette: Fleisch, Rieber (német)
gól: Nagy I. 8/5, Ferling 4/2, Szrnka 3, Pigniczki 2, Pálffy 2, Borók 2, Bohus 1, Bulath 1, illetve Garmendia 4/1, E. Pinedo 4/1, E. Lopez 3, Francisca 3, P. Pinedo 2, Morales 1, Zipitria 1
hetes: 8/7, illetve 8/2
kiállítás: 10, illetve 14 perc
Mindössze egyetlen videofelvétel és a korábbi eredmények ismerete jutott a Dunaferr nőikézilabda-csapatának az EHF-kupabeli ellenfeléről, a hangzatos nevű spanyol Akaba Bera-Bera San Sebastianról. A baszk együttes a spanyol bajnokság hatodik helyén állt a találkozót megelőzően, míg a Dunaújváros vezette a hazai pontvadászatot, így ismerve legalább a magyarok tudását, bízni lehetett abban, hogy a csapat magabiztosan hozza a mérkőzést.
A hazaiaknál nem is hiányzott senki, Kiss Szilárd vezetőedző a legjobb összeállításban küldhette pályára tanítványait. A vendégeknél a sérült légiós, Andrjusenko nem került a keretbe. Ahogy várható volt, a spanyol együttes kemény, nyitott védekezéssel kezdte a mérkőzést, ami szemmel láthatóan megzavarta az újvárosiakat. Az első gólra három és fél percet kellett várni, ekkor Esmeralda Lopez talált be Pálinger hálójába. Aztán mintha meg is elégelte volt a gólszerzést a Bera-Bera, tizenegy percen keresztül ugyanis jószerével lövőpozícióba sem kerültek, amikor igen, akkor pedig Pálinger és a kapufa segített. Az első negyedórában Francisca három kapufát lőtt, kihagyott két büntetőt, amit a találkozó során még kétszer megismételt, így nem a véletlen számlájára kellett írni az 5-1-es Dunaferr-előnyt.
6-4-re ugyan még felzárkózott a vendégcsapat, a 25. percre a találkozó során először már ötre nőtt a különbség (11-6). Ekkor egy háromperces rövidzárlat következett be, Patricia Pinedo, Francisca és Garmendia zsinórban három gólt lőtt, sőt, 11-9-nél utóbbi büntetőt is lőhetett, ám fölé vágta. Borók és Pálffy azonban még a maradék két percben eredményesnek bizonyult, így 13-9-cel zárult az első harminc perc.
A második félidő ugyanolyan flúgos futammal indult, mint az első: Szrnka öt perc elteltével talált be a spanyol kapuba (14-10). A Dunaferr váltogatta a védekezési formáit, igazi pankráció akkor alakult ki a pályán, amikor mindkét gárda nyitott módon próbálta hatástalanítani az ellenfél próbálkozásait. De igazából nem a két perces büntetések miatt szenvedett a San Sebastian, hanem azért, mert a nyolc megítélt büntetőből mindössze kettőt tudott értékesíteni.
A 40. percre 19-12-et mutatott az eredményjelző, sőt, öt perccel a találkozó vége előtt 22-15-re vezettek Ferlingék. A hajrát a vendégek bírták jobban, végül feljöttek 23-18-ra, s megúszták a tűréshatáron belüli vereséggel. A rengeteg technikai hibával tarkított, kifejezetten alacsony színvonalú találkozón a Dunaferr részben oldotta csak meg feladatát, látható volt, hogy a magyar mezőnyben egyáltalán nem játszik hasonló stílusú ellenféllel.
A tudáskülönbség azonban akár arra is elég lehet, hogy az egy hét múlva következő visszavágón a bajnokesélyes magyar csapat idegenben is győzzön, de a látottak alapján nagyon kemény találkozó vár rá.
Pincési László