Vágólapra másolva!
Négy magyar férfivízilabda-csapatunk is a nemzetközi kupák keretében száll vízbe a hét végén. A Honvédnak, s a Vasasnak itthon, a BVSC-nek idegenben az Euroliga csoportmérkőzéseinek 4. fordulója kínál nehéz feladatot, a Ferencvárosra pedig - háromgólos hátrányból - vár kemény itthoni lecke a LEN-kupa negyeddöntős visszavágóján.

Az "europólós" programot a második számú európai serlegért kiírt sorozatban érdekelt Jégcsillag-FTC nyitja, amely szombaton (15.00) a Komjádi uszodában próbálkozik meg visszavágni, s a továbbjutást kiharcolni a görög Vuliagmenivel szemben. A cél elérését azonban alaposan megnehezítette a zöld-fehér gárda azzal, hogy két hete 8-5-re alulmaradt Athénban. Az olimpiai bajnok Csapó Gábor igazgatta gárda ezzel együtt képes lehet a bravúrra, a LEN-kupa elődöntőjébe jutásra, ha jó védekezést párosít hatékony támadójátékkal, s nem marad adós az emberelőnyös helyzetek kihasználásával sem.

Ez utóbbi feladategyüttes eredményes megoldása hárul a Ferencváros után 18 órától ugyancsak a Komjádiban vízbe szálló Vasas-Plaket-Euroleasing gárdájára is az Euroliga B betűjelű négyesében, ahol három fordulót követően a második helyen áll a piros-kékek pólós alakulata.

A hét végi program
szombat:
LEN-kupa, negyeddöntő-vissz.
Jégcsillag-FTC - Vuliagmeni (görög)
Komjádi uszoda 16.00
Euroliga, B csoport:
Vasas-Plaket-Euroleasing - Partizan Beograd (szerb-montenegrói)
Komjádi uszoda 18.00
vasárnap:
Euroliga, D csoport:
Domino-BHSE - Jadran Hercegnovi (szerb-montenegrói)
Kőér utca 17.00
C csoport:
Mladost Zagreb (horvát) - BVSC-Brendon, Zágráb 18.30

A magyarok hétvégi programját végigköveti a rádió is: a Petőfi adón szombaton az FTC-Vuliagmeni meccsről 17.05 perctől hangképekben számolnak be, míg a Vasas-Partizan találkozót 18 órától élőben közvetítik. Vasárnap ugyancsak egyenesben adják 17 órától a Domino-Hercegnovi összecsapást, s ugyanígy a Mladost-BVSC ütközetet is, amelyet előbb 18:30-tól 19 óráig a Petőfin, 19:05-től 19.25 óráig pedig a Kossuthon követhetnek nyomon a hallgatók.



Amennyiben a Vasas diadalmaskodik, s a másik párban a csoport éllovasa, a mindhárom eddigi meccsét - így a Kásásék elleni otthonit is - sikerrel vevő spanyol Barceloneta legyűri a görög Olympiakosz Pireuszt, a magyar bajnokaspiráns kifejezetten jelentős lépést tesz előre afelé, hogy a kvartett másodikjaként továbbjusson a legjobb nyolc közé.

Az "ezüstre" kacsintgat a Honvéd, vagyis a Domino-BHSE együttese is, amely vasárnap a Kőér utcában (17 ó) fogadja a D-csoportban eddig százszázalékos Hercegnovi csapatát. Ha a magyar bajnoki címvédő nyer, nemcsak a szerb-montenegróiak euroligás veretlenségét veszi el, hanem a második helyét is megőrizheti, bár ehhez az is kell, hogy az orosz Volgográd hatásosan vitézkedjen a horvát Dubrovnik otthonában. A három, eddig egyformán 2 pontot gyűjtött gárda között egyelőre csak a gólkülönbség rangsorol.

Az éllovas szerb-montenegrói Kotorhoz képest két pontnyi a hátránya, egy pont előnnyel áll viszont a másik két riválisa előtt a C-csoport második helyén a három fellépésén 3 pontig jutott BVSC-Brendon, amely közvetlen üldözőjéhez, a zágrábi Mladosthoz megy vendégségbe.

A vasárnapi (18.30) összecsapást a vasutasgárda azzal a pszichés támasszal a háta mögött vívhatja meg, hogy a Szőnyi úton jobb véghajrájával nyerni tudott, viszont ez a siker érdemben akkor érne sokat, ha megúszná vereség nélkül, s például döntetlent játszana a horvát csapat otthonában.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!