Vágólapra másolva!
Kialakul minden magyar érdekeltségű csoport, illetve párharc az európai kézilabdakupákban. A női BL selejtezőjében a papírformának megfelelően a Győri Graboplast ETO az ukrán Motor Zaporozsje ellen mérkőzik a 16 közé jutásért, míg a férfiaknál a Fotex Veszprém csoportjába a litván Granitas Kaunas került.

Immáron harmadik alkalommal rendezte meg a Krim Ljubljana nőikézilabda-csapata a Vinko Kandija-emléktornát, amelyre a legendás mester halála óta minden évben sor kerül.

Kandija 2002 márciusában, 67 éves korában súlyos, hosszan tartó betegség után halt meg. A szlovén tréner vezetésével a legendás Radnicski Beograd 1971 és 1980 között nyolc jugoszláv bajnoki címet, három kupát és két BEK-et nyert, majd a svájci férfiválogatottat kivezette a moszkvai olimpiára. Utoljára az osztrák Hypónál edzősködött.

A ljubljanai viadalon hat csapat vett részt, az A csoportban a házigazda Krim ETA Malizia mellett a szerb-montenegrói Buducnost Podgorica és az osztrák Hypo, a B-ben pedig a szlovén RK Olimpija, a horvát Podravka Koprivnica és a macedón Kometal Szkopje harcolt.

A fináléba végül a Farkas Andreát is soraiban tudó Ljubljana jutott, s 29-29-es eredményt követően hetesekkel múlta felül a Szkopjét. A harmadik helyen a Koprivnica zárt. A torna gólkirálynője a kaproncai Andrijana Budimir lett 32 találattal, a legjobb kapusnak a Ljubljana román válogatott klasszisát, Luminita Dinut választották.

eredmények, Vinko Kandja-emléktorna, Ljubljana
A csoport
Krim ETA Malizia - Hypo Niederösterreich 36-26 (18-15)
Hypo Niederösterreich - Buducnost Podgorica 30-21 (14-9)
Krim ETA Malizia - Buducnost Podgorica 35-15 (18-10)

B csoport
RK Olimpija - Podravka Koprivnica 21-24 (9-16)
Podravka Koprivnica - Kometal Szkopje 27-30 (10-13)
RK Olimpija - Kometal Szkopje 27-37 (13-14)

a döntőben
Krim ETA Malizia - Kometal Szkopje 29-29 (14-11) - a tornát hetesekkel a Krim nyerte.

a harmadik helyért
Hypo - Podravka 26-28 (15-10)

az ötödik helyért
Buducnost - RK Olimpija 24-23 (12-10).

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!