Jégkorong Interliga, elődöntő, 5. mérkőzés:
Alba Volán FeVita - Újpesti TE 7-2 (2-0, 3-2, 2-0)
Székesfehérvár, 2500 néző
v.: Pahor (Soós, Haszonits)
gól: Palkovics (2), Fodor (2), Gröschl (2), Tőkési, illetve Gergely, Marcinek
Meglepetésre Budai helyett Hetényi kapott helyet a Volán kapujában, de a várakozásoknak megfelelően nem a fiatal fehérvári hálóőrnek volt több feladata a mérkőzésen. A hazaiak már a 18. másodpercben vezettek, Palkovics kapu mögül bepasszolt lövése a visszakorcsolyázó kapusról pattant a lilák hálójába (1-0). Az Alba Volán Fodor révén még egyszer betalált az első harmadban, így 2-0-s előnnyel mehetett pihenni.
Gólzáporos második játékrészt láthatott a publikum. A 24. percben Fodor második találatát is megszerezte, a lilák végső összeomlását Gergely Csaba akadályozta meg gyors válaszával. A 28. percben Gröschl, majd két perccel később Tőkési talált be, így már 5-1-re vezetett a Volán. Eldőlni látszott a meccs a második harmad közepén, és ezen Marcinek szépítő találata sem változtatott.
A Volán a harmadik menetben is uralta a játékot, először Palkovics, majd Gröschl szerzett gólt koronglopás után, így magabiztosan, 7-2-re nyert a fehérvári csapat.
Az Alba Volán győzelmével bejutott az Interliga döntőjébe, a szlovén Slavia Ljubljana elleni párharc szombaton kezdődik.
Mobilpress