Vágólapra másolva!
Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) a fellebbezések nyomán enyhítette a Hypo NÖ nőikézilabda-csapatára, illetve volt vezetőedzőjére, Gunnar Prokopra még novemberben kiszabott büntetéseket.

A botrányairól elhíresült Prokop október 29-én, a Metz elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen súlyos szabálytalanságot követett el. A találkozón 10 mp-cel a vége előtt, 27-27-es állásnál, amikor a franciák támadtak, szándékosan belépett a pályára, és ütközött az ellenfél egyik játékosával.

A bíró ugyan kiállította őt, de mivel közben letelt a játékidő, a vendégek nem tudtak komoly helyzetet kialakítani, így az eredmény már nem változott.

Az EHF végrehajtó bizottsága jogerős ítéletében 10 ezer euró megfizetésére kötelezte Prokopot, egy évre zárta ki őt a nemzetközi viadalokon és bármilyen EHF-rendezvényen való részvételből, ugyanakkor visszavonta azt a határozatát, hogy Prokop soha többé nem tölthet be semmilyen EHF-funkciót. A Hypo NÖ együttesét nem kötelezte bírság megfizetésére, a Metz ellen megszerzett Hypo-pont elvételét viszont megerősítette.

Az EHF korábban három évre tiltotta el Prokopot, emellett őt 45 ezer, a klubot pedig 30 ezer eurós pénzbüntetéssel sújtotta.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!