Férfi BL, 6. forduló:
A csoport:
PSG (francia)-MVM Veszprém 29-27 (16-12)
Remekül kezdett a PSG, és a 8. percben már 4-1-re vezetett. Ahogy rendezte sorait a sérült Nagy László és Christian Zeitz nélkül felálló magyar bajnok, sikerült egyenlítenie (5-5). Ettől kezdve fej fej mellett haladt a két elitgárda, és ezt a franciák edzője unta meg, mert időt kért 7-6-nál. A hazaiak a folytatásban már egyértelműen jobbak voltak - főleg amikor a világ legjobbjának tartott Nikola Karabatic is beállt -, és a szünet előtt elhúztak négy góllal.
A második félidő elején állandósult a különbség, de amikor feljavult a veszprémiek védekezése, megkezdődött a felzárkózás. A PSG több mint hét percig nem tudott betalálni Mirko Alilovicnak, így a vendégek 22-22-re egyenlítettek a 49. percben. Izgalmas lett a hajrá is. 27-25 után Alilovic két fontos védést mutatott be, majd a 11. alkalommal eredményes Mikkel Hansen az utolsó percben 28-27-re módosította az állást. Időkérés után a Veszprém elveszítette a labdát, gólt kapott, így elszállt a pontszerzés reménye. A végén még Momir Ilic is büntetőt rontott.
A Veszprém legközelebb november 15-én lép pályára a BL-ben, akkor a szlovén Celje vendége lesz.
a csoport másik vasárnapi mérkőzésén:
Wisla Plock (lengyel) - Flensburg-Handewitt (német) 30-34 (13-17)
szombaton játszották:
Besiktas (török)-HC Zagreb (horvát) 32-30
szerdán játszották:
THW Kiel (német)-Celje (szlovén) 35-32
Az állás: 1. PSG 10 pont, 2. MVM Veszprém 9, 3. THW Kiel 8 (180-157), 4. Flensburg-Handewitt 8 (183-162), 5. HC Zagreb 6, 6. Wisla Plock 3, 7. Celje 2 (157-170), 8. Besiktas 2 (157-198)
B csoport:
szombaton játszották:
MOL-Pick Szeged - Montpellier (francia) 28-27
Vardar Szkopje (macedón)-Kielce (lengyel) 34-24
Barcelona (spanyol)-Kolding (dán) 28-25
csütörtökön játszották:
Kristianstad (svéd) - Rhein-Neckar Löwen (német) 32-29
Az állás: 1. Szkopje 10 pont, 2. Barcelona 9, 3. RN Löwen 7, 4. Kielce 6 (181-177), 5. Szeged 6 (162-166), 6. Kristianstad 4 (175-184), 7. Montpellier 4 (162-176), 8. Kolding 2
Az A és B csoportból az első helyezettek közvetlenül a negyeddöntőbe, a 2-6. helyezettek pedig a nyolcaddöntőbe kerülnek.