Gdansk, 2016. január 18.
Mikler Roland kapus (b) és Nagy László a férfi kézilabda Európa-bajnokság D csoportjában játszott Oroszország - Magyarország mérkőzés végén Gdanskban, az Ergo Arénában 2016. január 18-án. A magyar válogatott 27-26-ra kikapott.
MTI Fotó: Kovács Anikó
Vágólapra másolva!
A magyar kézilabda-válogatott kilátástalan játékkal szinte minden reményét elveszítette arra, hogy az Európa-bajnokság előtt megfogalmazott célt, az olimpiai selejtezőt elérje. A csapat gyenge játékának okairól is beszélt Mikler Roland, a csapat kapusa.
Mikler többször is élőben jelentkezett be Lengyelországból, facebookos élő közvetítéseiben lehet kérdezni is a játékostól. A vasárnap délelőtti élő bejelentkezésben természetesen legtöbben a csapat összetételét firtatták, szóba került Talant Dusjhebaev kapitány és persze a hiányzók, akik közül egy feltűnt a kérdezők között is.
A magyar kapus igyekezett visszafogottan fogalmazni a több kulcsjátékosa nélkül érkező válogatott keretével kapcsolatban. „Akinek nincs kvótája, az mind a legerősebb csapatával jött az Európa-bajnokságra.
Úgy gondolom, nekünk is ez lett volna a jó út.
Faluvégi tehetséges játékos, remek kézilabdázó lesz, de őt talán később kellett volna bedobni a mély vízbe.”
„2020-ra egy teljesen új csapat érhet be, de
most nagyon kevés volt az idő, hogy a fiatalok felvegyék a ritmust, hogy megtanulják ezt a játékot, az új taktikát.
Nem szeretnék beleszólni, mikor kell fiatalítani, de a tények azt igazolják, hogy ha elkezdtük volna 2-3 évvel ezelőtt, akkor most más lenne a helyzet. Sajnos hirtelen alakult át a csapat, és ezzel nagyon nehézzé tettük a dolgunkat” – tette hozzá Mikler.
A kapus egyetértett azzal, hogy a csapatra ráfért a fiatalítás, de nem az olimpia kárára. „Nem gond a fiatalítás,
de kevés csapat van, aki megengedheti, hogy az olimpia előtt megtegye.
Főleg azok a válogatottak tesznek, tehetnek így, akiknek már van kvótájuk. Ezt az Európa-bajnokságot talán nem így kellett volna, érdemes lett volna még a korábbi csapattal kimenni, mert itt csak az eredmény számít.”
Megvédi a kapitányt a kapusa
Mikler hozzátette, a hangulat remek a csapaton belül, nincs széthúzás, mindenki mindent megtesz azért, hogy a lehető legjobb teljesítmény nyújtsa, majd elmondta, Talant Dujshebaev nagyon jó vezető. „Nekem nagyon jó a kapcsolatom Talanttal, és a játékosok is nagyon szeretik ők is. Mindenkit biztat, mindenkinek mondja, hogy az ő hibája, ami történt, és soha nem fog senkire mutogatni.”
A kommentelők között feltűnt az egyik fontos kimaradó, Lékai Máté, valamint Mikler veszprémi csapattársa, Cristian Ugalde, aki a magyar válogatott következő ellenfelét, a spanyolokat erősíti. Lékai csak annyit kérdezett, nem hiányzik-e Miklernek az erőt adó nutellás palacsinta, mire Ugalde megszólította a kimaradó irányítót is a kommentek között, és közölte, nagyon hiányzik a magyar csapatból – Ugalde Facebook-posztjaiból kiderül, hogy rendszeresen nézi a magyarok meccseit.
„Nagyon sajnálom [Lékai] Mátét, ahogy az összes többi kimaradót is. Tudom, milyen nehéz lehet most megélni ezt nekik” – válaszolta egy kérdésre Mikler. A teljes élő közvetítés (43 perc) itt tekinthető meg:
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!