Hajrá Fradi csatakiálltással kezdődött az esemény, majd kivetítőn felidézték a vízilabdacsapat idei szezonjának legemlékezetesebb pillanatait és persze a legnagyobb győzelmeit. Ez után Nyíri Zoltán, az FTC ügyvezető alelnöke összegezte a szezont.
"A Ferencváros történetének olyan éve van, amilyet még sosem élt meg a klub. Négy csapatbajnoki címet nyert a klub, úgyhogy kimondhatjuk, hogy a Fradi idén aranyévet tart. Bajnoki címet védeni mindig nehezebb, mint megnyerni, ezért óriási dolog a vízilabda csapat újabb hazai bajnoki címe. A Bajnokok Ligájában valóságos csodát tettünk. A játékosok és a szakmai stáb a legmagasbb polcra tették a klubot, ezért maximális elismerés jár nekik" - mondta a Fradi ügyvezető elnöke.
A kétszeres olimpiai bajnok Madaras Norbert első szezonját töltötte a csapatnál a szakosztály elnökeként.
"Az egész évünk nagyon jó volt, de mindig tudtunk újítani, és egy picit jobbak lenni. Köszönöm a játékosokonak és a szakmai stábnak, hogy megadták ezt az élményt nekünk. Végig érezni lehetett, hogy valami van a levegőben. Sok külső körülmény nehezítette az életünket, de a csapat úgy viselkedett, mintha ez már a sokadik nyolcasdöntője lenne. Szeretnénk jövőre is hasonló sikereket elérni" - folytatta a korábbi kiváló vízilabdázó, aki tavaly júniusban jelentette be visszavonulását.
Varga Zsolt, az FTC-Telekom Waterpolo vezetőedzője nagyon büszke játékosaira, akik több mélypontot is megéltek a szezonban.
"Kidolgoztunk egy tervet arra, hogy honnan hová szeretnénk eljutni formában, de rengeteg sérülés nehezítette a szezonunkat. Voltak mélypontjaink, ahonnan nehezen láttuk a fényt, de a játékosok fantasztikusan reagáltak. Mehettünk volna lefelé, ehelyett mégis megindultunk fölfelé. Büszke vagyok a csapatomra, és köszönöm a játékosoknak, hogy ilyen férfiasan beleálltak a küzdelembe".
Ezt követően bemutatták a csapat egyik új igazolását, a 24 éves Zalánki Gergőt, aki az Eger csapatától érkezik a fővárosba.
"Szeretnék trófeákat nyerni, ez a legnagyobb motivációm. MIndent meg fogok tenni azért, hogy olyan kupákat nyerjek, mint a srácok az idei szezonban. Sok játékossal játszottam már együtt klubszinten, Varga Dénessel viszont például még nem, és ez az olimpia előtt hasznos lehet, mert jobban megismerhetjük egymást" - mondta Zalánki.
Másodikként szólították a kanadai Nicolas Constantin-Bicarit. A kanadai válogatott center, a Marseille színeiben 2013-ban francia bajnokságot nyert, később a Jug Dubrovnikkal BL-elődöntőig jutott.
"Óriási megtiszteltetés volt, amikor Madaras Norbert felhívott. Válogatott szinten már sokat játszottam a magyarok ellen. Hatalmas dolog, hogy csatlakozhatok a világ legjobb játékosaihoz. Arcról szinte mindenkit ismerek, úgyhogy biztos nem lesz gondom a beilleszkedéssel" - mondta a 27 éves kanadai.
Végül a Fradi bemutatta harmadik igazolását, Jannisz Funtuliszt, aki tíz év után hagyta el az Olympiakoszt a magyar csapatért. A görög válogatott kapitánya, vb- és Világliga-bronzérmes, olimpiai 6. helyezett, a Bajnokok Ligája döntőjében még az Olympiakosz színeiben játszott a Fradi ellen, a görögökkel 2018-ban megnyerte a legrangosabb európai klubtrófeát, kilencszeres görög bajnok, nyolcszoros kupagyőztes, több rangos torna gólkirálya.
"Az elmúlt tíz évben az Olympiakosszal értem el komoly sikereket, de nagy megtiszteltetés számomra, hogy a világ legjobb bajnokságában, egy ilyen klasszis klubban szerepelhetek jövőre. A célom, hogy minél jobb játékkal segítsem a csapatot abban, hogy a csúcson maradhasson."
A három új igazolás mellett Madaras Norbert elmondta, hogy három játékos távozik a Ferencvárostól. Két szerb, Slobodan Nikics és Stefan Mitrovics, valamint a világbajnok Gór-Nagy Miklós is másik csapatban folytatja pályafutását.
Nyíri Zoltán, az FTC ügyvezető alelnöke elmondta, hogy a csapat idei célja az újabb bajnoki cím megszerzése, valamint a Bajnokok Ligájában nyolcasdöntőjébe való bejutás.
"Nagy öröm a begyűjtött öt trófea, de a klub nevében reális célokat kell kitűznünk a csapat elé a következő idényre. Azt gondolom, a csapat, a keret továbbra is alkalmas arra, hogy a magyar bajnokságban a csúcsra érjen, nem gondolom, hogy három győzelemig tartó párharcban ma van magyar csapat, amelyik le tudná győzni a Ferencvárost. Ennek ellenére, ha ott vagyunk a döntőben, már nem szabad elégedetlennek lennünk. A BL-ben hiába a győzelem, ugyanazt a receptet kell alkalmaznunk jövőre is:
az elsődleges célkitűzés bejutni a nyolcas döntőbe, ha pedig ott vagyunk, az már egy külön történet, és akár újra megtörténhet a csoda.