Egy vereség, amely ezúttal nem fáj
Lantos Gábor
2019. június 30. 17:47
Zele Dorina (j), a magyar és Tugce Canitez (b), a török válogatott játékosa a női kosárlabda Európa-bajnokság C csoportjában játszott mérkőzésen
Ritka kegyelmi állapotban érkezett meg a legutóbbi nyári olimpia 6. helyezettje elleni mérkőzésre a magyar női kosárlabda-válogatott. A törökök már pénteken este kiestek a pikszisből, vagyis a C csoportból, ezzel elbukták az olimpiai selejtezőn való indulás lehetőségét. Ezzel szemben Magyarország péntek este óta negyeddöntős és egy lépésre van az olimpiai selejtezőtől. Ez óriási eredmény, senki sem várta Székely Norbert csapatától.
A magyar szövetségi kapitány kellemes helyzetben várhatta a meccset, mert azoknak a játékosoknak is lehetőséget tudott adni, akik eddig kevesebbet szerepeltek. Ez meg is látszott a magyarok kezdőcsapatán, amely a következőképpen nézett ki:
Studer, Lelik, Dubei, Zele, Határ
A törökök viszont papíron a legerősebb csapatukat küldték harcba ellenünk. Elég érdekes arcot vágtak, amikor Studer és Dubei triplájával a magyarok 6-0-lal kezdték a meccset. Öt perccel később már a törökök vezettek 7-6-ra, mi meg csak hármasokat dobtunk. A harmadikat Dubei helyezte el a török kosárba. Később pályára lépett Pusztai Petra, Kiss Virág és Horváth Bernadett is, tehát azok a játékosok, akik eddig nem kaptak szerepet. 11-11 után a törökök 4 ponttal mentek el, de tényleg laza edzőmeccs jellege volt az összecsapásnak. Az első negyed legszebb tripláját Horváth Bernadett dobta nem sokkal a támadóidő lejárta előtt. Az első negyed 19-14-es török vezetéssel zárult.
A fiatal Lelik Rékának nagyon szurkoltunk, szép hármassal operált, 19-19-re egyenlített ezzel a triplával a magyar válogatott. Sok ziccerünk maradt ki, de a törökök sem jeleskedtek. Az irányító poszton Horváth Bernadett nagyon lelkesen játszott. Székely Norbert sokat cserélt, a fiataloknak most lehetett volna igazán megmutatniuk, mit tudnak. Határ Bernadett 6 méterről dobott tempót, a törökök meg már a következő világversenyre gyakorolták az egész pályás letámadást. 23-25-nél visszajött Studer Ági, és hintett egy hármast, megint a magyarok vezettek. Ezt az egypontos előnyt őriztük majdnem a nagyszünetig, Végül ezt a célt nem értük el, de a második negyedet 12-8-ra a magyar csapat nyerte meg, viszont a félidőben a törökök vezettek egy ponttal.
A második félidő Zele Dorina kosarával indult. A törökök triplával feleltek, majd még egy hármast hintettek. 28-33 lett az állás, innen kellett volna visszakapaszkodni. Ez nem sikerült, a törökök néhány véleményes fújással szép csendben hagyták le a magyar csapatot. A 24. percben 39-31-re vezettek. Nem nagyon tudtunk felpörögni, de ez az átka az olyan meccseknek, amikor nincs sok tét. Zele Dorina megunta a dolgot, bedobott egy hármast (34-39.) Ekkor megint két kosarat kaptunk, 34-43-nál Székely Norbert időt kért.
Mondjuk, soha nem látott összeállításokat és variációkat próbált ki a kapitány, az igaz. Törökország jobban pörgött, mintha nekik létkérdés lett volna a győzelem. A harmadik negyed utolsó perceiben sikerült szűkíteni a hátrányon - megint Studer dobott egy hármast, és az utolsó szünetben 47-41-re vezettek a törökök.
A negyedik negyed Dubei hármasával indult (44-47), miközben a törököknél az amerikai Stokes végig a pályán volt, és ő dobott egy betörés után pontokat. Jól védekeztünk, a törökök többször is képtelenek voltak befejezni a támadásaikat, mert lejárt a támadóidejük. 46-49-nél sokáig nem dobott pontot egyik csapat sem, innen a török válogatott tudott elmozdulni.
Az utolsó öt percre ötpontos török vezetéssel fordultunk be. Stokes ziccert értékesített, 46-53 volt az állás. A pályán lévő magyarok nagyot küzdöttek, de az látszott, hogy ebbe a mérkőzésbe nem kell belehalni. 2.14-gyel a vége előtt Határ másodjára dobott be egy labdát, ezzel ismét 4 pontra, 51-55-re jött fel Magyarország. Zele Dorina triplát szórt, 54-56, de már csak 1 perc volt hátra. Ekkor a törököket nagyon tisztelő bíró egy sima Dubei-labdaszerzést minősített szabálytalannak. A két büntető bement, 54-58 lett az állás. A túloldalon Zele csak egyet dobott be. Innen már nem volt visszaút, a török csapat 59-58-ra nyert, mert bár Határ kezében ott volt az egyenlítés lehetősége, de a második büntetője kimaradt, így a hosszabbítás is elmaradt. Mindegy, legyen boldog Törökország, mi is azok vagyunk - na nem a vereség miatt, hanem azért, mert ott vagyunk a legjobb nyolc között, és csütörtökön az olimpiai selejtező eléréséért lépünk pályára Belgrádban. A török válogatott addigra már szépen hazaér, és tévén nézheti az Eb folytatását.
C csoport, 3. forduló: Törökország-Magyarország 59-58 (19-14, 8-12, 20-15, 12-17)
Pontszerzők: Stokes 11, Cakir 11, Canitez 10, Caglar 8, Koksal 7, Bilgic 4, Cora 4, Alben 2, Güclü 2, illetve Határ 15, Dubei 11, Studer 11, Zele 11, Horváth 3, Lelik 3, Horti 2, Varga 2
A mérkőzést követően Zele Dorina a következőket mondta az Origónak. "Élveznünk kellett a játékot, ez az a nap, amikor nem vagyunk szomorúak azért, mert egy ponttal kikaptunk.
Örülök, hogy azok, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak, szépen megállták a helyüket. Gyakoroltunk, mert csütörtökön jön a legfontosabb meccsünk, azon kell helytállni.
Egy csapat vagyunk, a legjobbak vannak itt, bármelyik ötössel állunk fel, az jó lehet. Három nap szünetünk lesz, nem volt még ilyen, remélem, jól jövünk ki belőle."
Studer Ágnes: "A cél az volt, hogy senki ne sérüljön meg, hogy nagy rotációval tudjunk játszani. Jó lett volna nyerni, de nem vagyunk csalódottak, jó meccset hoztunk le a törökökkel szemben. A meccs előtt az volt a taktika, hogy mindenki játsszon.
Raksányi Krisztát pihentettük, a többiek játszottak. Odatettük magunkat, nem sokon múlt a hosszabbítás. A törökök szinte végig a legjobbjaikat küldték be, ez is sokat mutat. Rajtuk volt a nyomás, hogy ne három vereséggel menjenek haza."
Székely Norbert szövetségi kapitány: "Életem legfurcsább mérkőzése volt ez, mert olyan nem nagyon van, hogy egy Európa-bajnokságon felkészülési meccset játszhasson a magyar válogatott. Amit szerettünk volna megvalósítani, azt tökéletesen elértük.
Játszhattak azok, akik eddig kevesebbet, vagy egyáltalán nem léptek pályára. Tőlük jó válaszokat kaptam, de ez is volt a cél.
A következő három napban átutazunk Belgrádba, ahol pihenünk, edzünk és készülünk a csütörtöki negyeddöntőre. A mérkőzés egyetlen percében sem fordult meg a fejemben, hogy az alapcsapatot játszatom, volt egy tervünk, ezt a tervet kellett végrehajtani, és ez tökéletesen sikerült.
Eldőlt az is, hogy a magyar együttes a csütörtöki, belgrádi negyeddöntőben vagy a montenegrói, vagy a brit csapat ellen lép pályára. A Monetengró-Nagy-Britannia nyolcaddöntőt hétfőn rendezik Rigában, ennek a meccsnek a győztese lesz a magyar csapat ellenfele.