Kiabálok, hogy legyen Pécsett komoly női kosárlabda

Több száz gyereket próbál meg a kosárlabdázásra megtanítani a pécsi Rátgéber László Akadémia, amelynek névadó vezetője csak akkor térne vissza a város felnőtt női csapatához, ha ehhez megfelelő partnereket találna. Ez azonban egyelőre nem aktuális. Rátgéber László tehát nem lesz NB I-es edző, ellenben a mindig is markáns véleményét most sem rejtette el. Nála jobban senki nem szeretné, ha a baranyai megyeszékhelyen újra nagycsapat alakulna, azt viszont hazugságnak tartja, hogy ő tette volna tönkre a pécsi női kosárlabdát. Nagyinterjú.

Nincs önben végtelen szomorúság, amikor azt látja, hogy a PEAC Pécs száz néző előtt játszik a Lauber Dezső csarnokban a Magyar Kupa negyeddöntőjében?
Tíz éve megmondtam, hogy ez fog történni. Amikor egy projekt éveken át jól működik, akkor hirtelen mindenki szívesen lenne annak a vezetője. Az emberek ingerküszöbét a mai magyar női kosárlabdázás nem érinti meg.

Keller Annamária, Tuvic Slobodanka, Rátgéber László és a másodedző Fűzy Ákos, a MIZO-Pécs egyik Euroliga-mérkőzésén Forrás: MTI/Kálmándy Ferenc

Pedig az utánpótlásban nagyon szép eredményeink vannak, a korosztályos válogatottak érmeket nyernek az Európa-bajnokságokon, szerepelnek a világbajnokságokon.

Vannak olyan központok, ahol tényleg minőségi munka zajlik. Sopronban például fantasztikusan dolgoznak. Szekszárdon megmozgatták az embereket. Miskolcon és Győrött is nagy befektetések vannak.

Ami a Pécset illeti? Éveken át azon dolgoztak, hogy a Pécset az iszapba nyomják, most meg azt mondják, jó lenne, ha valaki kihúzna bennünket onnan.

Ha már a Sopront említette: Török Zoltán, aki 25 éve dolgozik a város női kosárlabdázásáért, azt mondta, hogy hiányoznak a Sopron-Pécs csaták, ezek nélkül a magyar női kosárlabda sokkal érdektelenebb lett.
A személyiségek hiányoznak. A pályán és a pályán kívül. Nem esett jól és provokatívnak éreztem, amikor az Origo majd két évtized múltán felmelegítette, hogy szövetségi kapitányként miért nem mentem el a magyar válogatottal Oroszországba az Eb-selejtezőre, és miért nem mentünk el a legjobbakkal Vologdába, miközben senki sem ismerte a történet igaz hátterét.

De amikor később beszéltünk, ön mondta, hogy ez volt a sportág legolvasottabb cikke abban a hónapban.

Tehát ezek a sztorik, ezek a pillanatok hiányoznak, meg a személyiségek, akik a történeteket csinálják. Úgy látszik, két évtizedes távlatból is megérintem az embereket.

Akkor miért nem tér vissza edzőnek egy felnőtt csapat kispadjára? Mindjárt lenne újra téma, nem?
Ehhez partnerek kellenének. A pécsi női kosárlabda fénykorában én voltam a szertáros, az edző, az erőnléti edző, a pszichológus, a marketinges. Mindez azért, mert volt bennem energia és szenvedély. Most is van, csak másképpen.

A 110 méteres gátfutásból maratonra váltottam. Pécsett a Nemzeti Kosárlabda Akadémiával sem tudnak még mit kezdeni az emberek. Úgy vannak vele, hogy leszállt ide egy űrrepülőgép, nagyon szép, majd meglátjuk, mi lesz ebből.

Pedig amit itt teszünk, az tényleg nem mindennapi dolog.

Csakhogy egy ilyen utánpótlásbázis még annyira sem éri el az emberek ingerküszöbét, mint a felnőtt válogatott, vagy az NB I.
Lehet, hogy így van. Ezért fogalmazódott meg bennem, hogy újra kellene egy nagycsapatot csinálni Pécsett. De egyedül erre képtelen vagyok. Nézem most a Sopron-TFSE kupaelődöntőt, hallom, hogy a tévében Knézy Jenő azt mondja: nézzék meg a Fegyverneky Zsófit, mert a magyar mezőnyben nem sok olyan magyar játékos van, aki így dobná a tempót, ahogy ő. A szakkommentátorként ott ülő Székely Norbert szövetségi kapitány pedig rákontráz: egy sincs!

Erre a dobásra mi tanítottuk meg anno.

Szuper ez a lány. A Zsófi.

Fegyverneky Zsófia, a Sopron játékosa a magyar női kosárlabdázás egyik utolsó mohikánja, aki Pécsről került Sopronba Forrás: Tóth Zsombor/Sopron Basket

Előttem van, ahogy Fűzy Ákossal felfedeztük őt, kiemeltük a juniorok közül. A Zsófi a magyar női kosárlabdázás utolsó mohikánja. Annak a magyar női kosárlabdázásának, amely félő, hogy soha többé nem lesz olyan, mint volt. Ő a legjobb jelképe annak, ami a Pécs volt. Azoknak az erkölcsi és szakmai értékeknek, amit képviseltünk, annak a társadalmi hatásnak, amit gyakoroltunk.

És most Sopronban játszik. Ez a pécsi kosárlabdasport igazi tragédiája. Nem a Zsófié, mert ő csodálatos teljesítményt nyújtott és nyújt a Sopronban is. De nem Pécsett. Ezt pedig sokaknak nehéz lehet itt feldolgozni.

Körbe kell csak nézni, ma hány egykori pécsi dolgozik másutt, edzőként, vezetőként és sikeresen. A válogatott csapatkapitánya is még a mi produktumunk.

Múltba révedve nosztalgiázunk?
Közel sem. Írja le: Rátgéber azért küzd és kiabál, hogy legyen Pécsett újra jelentős felnőtt női kosárlabdacsapat.

A 2001-es Magyar Kupa-győzelem után így örült a pécsi csapat sikerének Rátgéber László vezetőedző Forrás: MTI/Czika László

Annak idején azért tudott olyan lenni, mint amilyen, mert kultúrát tudtunk teremteni. Ez a lényeg. Azzal együtt, hogy a korábbi pécsi sikerek megismételhetetlenek.

Miért?
Visszavonom, nem biztos, hogy megismételhetetlenek.

Csak az ismétléshez olyan emberek kellenek, amilyenek anno mi voltunk, és emellett ez szociológiai kérdés is. Egyedül én ehhez tényleg kevés vagyok.

Azért sem tudnám már ezt egyedül csinálni, mert itt van nekem az Akadémia, ahol több száz gyereknek adjuk meg a lehetőséget, hogy játszanak, hogy komoly kosárlabdázók legyenek.

Biztosan hallotta, vagy olvasta azt a véleményt, hogy a sikerek mellett a pécsi női kosárlabdasport tönkretétele is az ön nevéhez köthető. Erről mi a véleménye?
Ezek rosszindulatú feltételezések, komoly helyen sohasem hangzott el ilyesmi. 2008-ban mentem el innen, és 2013-ban ment tönkre minden. 2010-ben a MIZO még bajnokságot nyert. Öt év alatt azért csak lehetett volna konszolidálni a dolgokat, ha annyira én lettem volna a bajok okozója. Az általam megcsinált készbe 2008-ban beleültek, aztán nem úgy történtek a dolgok, ahogy elképzelték.

2008-ig a testemmel óvtam ezt a csapatot, hogy ne próbáljanak meg kívülről beleszólni az életünkbe.

Nem tudtam, mennyit keres Iványi Dalma. Ma sem tudom, mennyit keresett. A játékosok miattam jöttek ide – sokkal kevesebbért, mint amit máshol kaptak volna.

Rátgéber László kosárlabda-mesteredző, volt szövetségi kapitány beszédet mond a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia átadásán 2018. október 11-én Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Olyan kosaras nincs, aki eljött volna Pécsre, és a játékostemetőben kötött volna ki. Innen mindenki robbant tovább. Mert ezek a játékosok soha nem keresték a kifogásokat. Nekem ez az egyik alapelvem, és ezt az Akadémia munkatársainak is próbálom tanítani, hogy ne a kifogásokat keressék, ne azt nézzék, hogy mit miért nem lehet megcsinálni, hanem találják meg a megoldáshoz vezető utat. Nem véletlen, hogy a kollégák ajándékba adtak nekem egy tollat, amelybe azt gravírozták bele, hogy nincs kifogás. Annyira méltatlan, hogy én tettem volna tönkre a pécsi női kosárlabdát.

Elmondom, miért ment az tönkre. Mert volt egy kosár, amiből többet vettek ki, mint amennyit beletettek.

Ez volt ennek a csapatnak az igazi tragédiája. Mi pedig a játékosaimmal éveken át bankot raboltunk. Csakhogy annyira imádtuk a bankrablást, hogy a pénzt közben elfelejtettük magunkkal vinni.

Mióta csinálja ezt az akadémiát?
2013 óta.

Az hét év. Azt mondják, hogy ennyi idő alatt azért jöhetett volna innen olyan játékos, aki megérinti az embereket. Jött?
Jött. Pécsett az elmúlt 30 évben nem volt olyan tehetséges játékos, mint Juhász Dorka.

Juhász Dorka jelenleg az Egyesült Államokban egy egyetemi csapatban játszik. A válogatottba hol jön, hol nem, 2019-ben nem jött. Hogy érintse meg az embereket?
Az, hogy ő Amerikában van, az nem a mi akadémiánk problémája. Ha lett volna normális felnőtt csapat Pécsett, itt maradt volna, ebben biztos vagyok.

Mi arra tanítottuk, hogy a válogatott az szent dolog. És nem önhibájából nem volt válogatott. Most is ott lesz.

Az ő édesanyja a nagy pécsi csapat egyik ikonja, Balázs Hajnalka. A családot minden ehhez a városhoz köti. De azok után, hogy Juhász Dorka kikerült az akadémiáról, a város csapata nem tudott neki fejlődést biztosítani. Elment Amerikába. A másik felnőtt válogatottunk, a szekszárdi Kiss Virág ugyanebben a cipőben járt, ő előbb visszavonult, majd Szekszárdra tért vissza játszani. Most itt van az akadémián Wentzel Nóra. Ő lehet a következő nagy tehetsége ennek a sportágnak.

Rátgéber László vezetőedző, mögötte Fűzy Ákos másodedző. Anno együtt dolgoztak Pécsett Forrás: MTI/Kálmándy Ferenc

Mit tehettem volna többet azon túl, hogy létrehoztam az Akadémiát és egyéni képzéseket tartottam a nagy tehetségeknek.

Jelenleg éjjel-nappal tárgyalok annak érdekében, hogy női meccseken újra meg lehessen tölteni a pécsi csarnokot. Ehhez olyan edzők kellenek, akik meg tudjak mozgatni a közeget, akik hatni tudnak az emberekre.

Örülök, hogy a mai magyar mezőnyben még mindig vannak olyan edzők, akikre nagy hatással voltam.

Kikre gondol?
A szekszárdi Zseljko Djokicsra és a TFSE edzőjére, Magyar Biankára.

Azért látja bennük önmagát, mert cirkuszolnak a vonal mellett?
Nem látom bennük önmagamat, hanem azt a hatást, amit gyakoroltam rájuk. Látja, itt ferdülnek el a dolgok.

Mi az a cirkuszolás? Én a taktikusságra, az edzésekre, a fegyelemre, az alázatra gondolok. Magyar Biankát tanítottam a Testnevelési Egyetemen.

Az édesanyja leállított a kupadöntő alatt, hogy a lánya gyerekként a tévé előtt ugrált, amikor nézte, hogyan csinálom Pécsett. Ő nagyon tehetséges edző, aki hat a csapatára. Van benne agresszivitás és szenvedély. A két legfontosabb dolog a női kosárlabdázásban.

Ha egy szóval kellene jellemeznie a Rátgéber Akadémiát, minek nevezné?
Életműnek. Vagy kicsit bővebben: az életmű betetőzésének.

Egy 53 éves embernek nem korai az életművéről beszélnie?
Nézze, 28 éves voltam, amikor az első bajnoki aranyamat nyertem Magyarországon, 36 éves koromban mesteredző lettem.

Rátgéber László a Szpartak Moszkva csapatával 2009-ben Euroligát nyert Salamancában Forrás: AFP/Miguel Riopa

Nézzen körül ebben a szobában, csak meg kellett nyerni, amiket itt lát a falon, meg a vitrinben. Arany Törökországban, Euroliga-győzelem Moszkvában. Mindezt szemtelenül fiatalon. Talán ezek alapján nyugodtan beszélhetek életműről.