Vágólapra másolva!
A Váci NKSE házigazdaként 32-27-re legyőzte a német Blomberg-Lippe csapatát a női kézilabda Európa-liga selejtezőjének második fordulójában, a párharc szombati, első mérkőzésén.

Jobban, frissebben kezdte a meccset a felkészültnek tűnő Vác, és Kácsor Gréta vezérletével 6-3-ra ellépett, ám egy négyes gólsorozattal fordítottak az egyre hatékonyabban védekező németek. A folytatásban

a magyar csapat nem boldogult ellenfele védőfalával, a távoli lövések nem vezettek eredményre, ráadásul a védekezés sem működött megfelelően.

A Blomberg-Lippe három találattal ellépett, ám a váciak Pásztor Bettina védéseire alapozva nagy bravúrral egyenlítettek a szünet előtt (14-14).

Ötgólos előnyben várhatja a visszavágót a Vác Forrás: NurPhoto via AFP/Robert Szaniszlo/NurPhoto/Robert Szaniszlo

A második félidőt is remekül kezdték a hazaiak, a meccs során először néggyel vezettek (20-16), és ezúttal a német cserék, illetve az időkérés sem tudta kizökkenteni őket.

Türelmesen támadott a Vác és igyekezett taktikusabban védekezni,

ám amikor a támadásban és védekezésben is kiválóan teljesítő Laetitia Quist visszatért a vendégekhez, egy ideig nem nőtt tovább a különbség.

A hajrában már hét gól is volt a váciak előnye, de ebből a Blomberg-Lippe az utolsó percben kettőt lefaragott. A hazaiaknál Kácsor, a vendégeknél Quist egyformán kilenc gólt szerzett, Kuczora Csenge hatszor volt eredményes. Pásztor Bettina kilenc, Bukovszky Anna öt védéssel járult hozzá a sikerhez.

A visszavágót egy hét múlva rendezik Lemgóban, az ütközet győztese a csoportkörbe jut.

Eredmény, selejtező, 2. forduló, első mérkőzés:

Váci NKSE - HSG Blomberg-Lippe (német) 32-27 (14-14)
lövések/gólok: 55/32, illetve 50/27
gólok hétméteresből: 4/3, illetve 3/2
kiállítások: 4, illetve 12 perc

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!