Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huBizonyos szempontból máris sorsdöntőnek lehetett tekinteni a női kézilabda Európa-bajnokság Magyarország-Svédország csoportmérkőzését. Bár ez csak a második forduló volt a debreceni Eb-n, a hőn áhított négy közé jutás szempontjából mégsem lehetett egy kézlegyintéssel elintézni. Mert e meccs győztese nagyot lépett a legjobb négy (hat) felé, a vesztesnek viszont többszörösen megnehezedett az útja Bécs felé.

Fotó: Mirkó István - Magyar Nemzet
A törökök elleni nyitómeccsen még csak félház volt a debreceni Főnix Csarnokban, szombatra azonban minden jegyet eladtak, így a hangulat fergetegesnek ígérkezett. A svédek előzetes nyilatkozatakban mondtak mindent, mintha előre felmentették volna saját csapatukat, ha a skandinávoknak esetleg nem sikerül a győzelem. A legtovább a Győr svéd edzője, Per Johansson merészkedett, aki egyenesen azzal állt elő, hogy a részben magyarországi rendezésű Eb-nek az üzleti érdeke is azt kívánja, hogy ezen a meccsen Magyarország nyerjen. Azaz Johansson szerint majd Magyarországot segítik a bírók is ezen az összecsapáson.
Két órával a kezdés előtt már zsúfolt ház volt a csarnok melletti parkolóban. A hideg idő ellenére a szurkolók szép számmal érkeztek, s melegítettek. Érkezett egy nagy rendőrségi busz is, rájuk remélhetőleg nem lesz szükség. Amikor pedig a csapat busza is megérkezett, nagy üdvrivalgás fogadta a magyar lányokat. Hasonló volt a helyzet a csarnokban is, amikor a csapatok bevonultak.
Jenny Karlsson egy hosszú lefolyású svéd támadás végén lőtte be a meccs első gólját. Egy elhibázott magyar támadás után Klujber bravúrosan szerezte vissza a labdát és ő egyenlített, majd nem sokkal később már szintén az ő góljával 2-1-re vezetett a magyar csapat. Hogy nem lett 3-1 az a svédek csodakapusának, Johanna Bundsennek volt köszönhető. Egy ideig. Mert az 5. percben Klujber hetesét már Bundsen sem tudta védeni.

Fotó: Mirkó István - Magyar Nemzet
Ami tehát a góllövést illeti, ott Klujber 3/3-nál tartott. Aztán Kuczora Csenge is jelentkezett egy góllal, jelezve, hogy azért nem egyszemélyes a magyar támadószekció. A svéd csapat támadójátéka akadozott, de azért, mert mi hoztuk őket nehéz helyzetbe a kiváló védekezéssel. Ami a túloldalt illeti, gólokkal jeletkeztek a magyar szélsők is: előbb Győri-Lukács Viktória, maj Szöllősi-Schatzl Nadine talált be. 10 perc elteltével a magyarok 6-3-ra vezettek. A svédek ekkor elővették a 7 a 6 elleni játékot, de ez sem segített, mert egy labdaszerzés után Szöllősi-Schatzl az üres kapuba lőtt (7-3).
Svéd időkérés után Bundsen kivédte Klujber hetesét, ez azért nem esett annyira jól a magyaroknak. Szerencsére a következő büntetőt Kuczora belőtte, így tartottuk a három gólnyi távolságot. A 17. percben a magyar kapus, Böde-Bíró Blanka hetest fogott, megakadályozva ezzel azt, hogy a svédek két gólra feljöjjenek.

Fotó: Mirkó István - Magyar Nemzet
S mivel a remekül játszó Vámos Petra nagyszerűen szolgálta ki a többieket, Kuczora és Győri-Lukács is szép gólokkal jelentkezett. Vámosról még csak annyit, hogy 15 perc alatt adott két nagy gólpasszt és csinált három magyar hétméterest - extra teljesítmény volt ez.
A 22. percben Klujber lábbal rúgta el a labdát, a bírók kiállították a magyar csapat egyik legjobbját. Bundsen védett, de a túloldalon Böde-Bíró Blanka is. Aztán Vámos lőtt egy gólt, visszaállítva a közte hármat. Kapust cseréltünk, Böde-Bírót Szemerey Zsófi váltotta. Sajnos egy kicsit visszaesett a magyar csapat játéka, így a 27. percben már csak egy gól volt az előnyünk. Szerencsére Klujber jókor érkezett és 14-12-re módosította az állást. Vámos is nagyszerűen tört be, ezzel máris sokkal jobban éreztük magunkat a Főnix-csarnokban. A szünetben tehát Magyarország 16-13-ra vezetett.

Fotó: Mirkó István - Magyar Nemzet
A második félidőben ezt a tempót kellett tartani és akkor megszülethet a bravúrgyőzelem - ezt taglalták a szurkolók a lelátón. Győri-Lukács az első magyar támadásból gólt lőtt, ezzel 17-13 lett az állás, de aztán Bundsen is nagy védéssel jelentkezett a másik oldalon.
Mégis, a magyar csapatot ezen az estén nem lehetett megtörni. Pedig a svéd csapat tényleg mindent megpróbált, de a magyar támadójáték tényleg extra volt. S mivel a második félidő elején sikerült egy masszív, 5 gólos előny felépíteni, nyugodtan játszhattuk a saját játékunkat. Az előny pedig nagyon megnyugtatta a csapatot. Kuczora Csenge bombagólja után a 38. percben 22-16-os magyar vezetésnél a svédek ismét időt kértek, mást nem tehettek.

Fotó: Mirkó István - Magyar Nemzet
A 43. percben 25-17 volt az állás a magyaroknak, mert emberhátrányban Simon Petra is bevágta a labdát a tehetetlen Bundsennek. Szemerey Zsófi a magyar kapuban 45%-on védett, ez is megalapozta azt, hogy a svédeknek megint időt kellett kérnie. De ez már csak kétségbeesett próbálkozás volt a részükről, mert ezt a magyar csapatot ezen a napon nem lehetett megállítani.
Az utolsó 10 percre tehát úgy fordult be a mérkőzés, hogy Magyarország, hogy 29-20-ra vezetett. Ezt el sem akartuk hinni, elvégre egy olyan csapat ellen játszottunk, amelyet az Eb előtt nálunk erősebbnek gondoltak. S ez már egyfajta kegyelmi állapotot is eredményezett, mert a magyarok minden lövéséből gól lett. Vagy majdnem mindből, mert 30-20-as állásnál Bundsen azért fogott egy hetest.
De ez sem volt elég, mert a magyar lányok most mindenért - de leginkább az elveszített olimpiai negyeddöntőért - bosszút álltak. Sorra jöttek a szebbnél szebb gólok és az 56. percben 32-20 volt az állás, azaz 12 közte. Ezt már a svédek sem bírták nézni, gyorsan lőttek ötöt, de ezzel is csak kevesebb sót szórtak a saját sebükbe. Mert ezt a meccset Svédország nem tudta megnyerni. Mondjuk a végén ez az 5-0-s svéd roham nem nézett ki jól, de ennek tényleg semmi jelentősége nem volt.
Az utolsó két percben a debreceni közönség felállva ünnepelt: zúgott a "szép volt csajok!" Nem lehetett ezzel vitatkozni.

Fotó: Mirkó István - Magyar Nemzet
A magyar női kézilabda-válogatott porrá zúzta a svédeket, erre nincsen jobb szó. Nagyon régen láttunk ilyen teljesítményt tétmérkőzésen ettől a csapattól, s most abban bízhatunk, hogy ez a forma állandó, tartós lesz. Ha ez így történik, akkor nagyon szép napok elé nézünk az Európa-bajnokságon. Nem mellesleg ezzel a győzelemmel a magyarok máris továbbjutottak az Eb középdöntőjébe.
Női kézilabda Európa-bajnokság, A-csoport. 2. forduló: Magyarország-Svédország 32-25 (16-13).