Nem titok: Norvégia azért vállalta el újra a férfi kézilabda-vb megrendezését, mert abban bízott, hogy az ország csapata legalább érmes lesz ezen a versenyen. Ehhez képest az, hogy a negyeddöntőbe sem jutottak be a skandinávok, számukra katasztrófával ért fel.
Ebből a norvég sajtó sem csinált titkot.
A Nettavisen internetes oldala három nagy cikkben is a pénteki eseményekkel foglalkozik.
Azt mindenki elismeri, hogy a norvégok csak saját maguknak köszönhették a kiesést, hiszen a csoportküzdelmek során kétszer is kikaptak, mégpedig a braziloktól és a portugáloktól. Nem mellékesen, ez a két csapat már ott van a negyeddöntőben.
A legnagyobb kérdőjel most az, hogy mi lesz a vb sorsa gazdasági és látogatottsági szempontból? A világbajnokság egyik elődöntőjét, a döntőt és a bronzmeccset is Oslo rendezi, de negyeddöntőnek is otthont ad a norvég főváros vadonatúj arénája. A rendezők most attól félnek, hogy a vb, amelyre így is nehéz volt telt házat varázsolni, most teljes gazdasági csődbe megy. A norvég szervezőknek egyelőre fogalmuk sincs arról, hogyan lesznek telt házas meccsek Oslóban. Csak abban bíznak, hogy az eddig kiemelkedően szereplő dán csapat messzire jut és akkor talán sok dán szurkoló utazik majd át a norvég fővárosba.
Ez azonban nem ennyire egyszerű, mert már a gazdag skandináv országok kézilabda-szurkolói is évek óta arról panaszkodnak, mennyire drága minden egy-egy kézilabda-világversenyen.
Egy oslói kirándulás alaposan megterheli mindenkinek a pénztárcáját. Sokan kétszer is meggondolják majd, elköltsenek-e egy kisebb vagyont azért, hogy láthassák a dán csapatot.
Daniel Høglund, a dán TV2 szakértője azt mondta, hogy a norvég csapat kiesése borzalmas hatásokat indíthat be. "Óriási katasztrófa ez a norvég férfi kézilabda számára. Norvégia nem volt a favoritok között, de hogy a sorsdöntő meccsek előtt kiestek, az megdöbbentő – mondta a BT kézilabda-kommentátora, Johnny Kokborg a Nettavisennek. "Most mindenki attól retteg, hogy a vb utolsó hetében üres lelátók előtt zajlanak majd a küzdelmek. Ennél rosszabb ezzel a sportággal most nem történhetett volna meg.
Erik Langerud, a Norvég Kézilabda Szövetség főtitkára elismerte, hogy gazdaságilag tényleg csődközeli állapot alakulhat ki a norvég válogatott korai kiesése miatt.
A Norvég Kézilabda Szövetség elnöke, Kåre Geir Lio nem volt hajlandó edzőváltásról beszélni. Szerinte semmi nem indokolja, hogy kirúgják a szövetségi kapitányt. Jonas Wille borzalmas napokat él át, ez köztudott. Az elnök szerint a mesternek nem kell félnie, mert senki nem tör az állására.
Jonas Wille is megszólalt. A szövetségi kapitány elismerte, hogy ez a vb nem sikerült, de menni kell tovább a megkezdett úton. Arról viszont nem beszélt, hogy
mi az oka annak a hihetetlen felsőbbrendűségnek és nagyképűségnek, amely minden világverseny előtt a norvég férfi kézilabda-válogatott tagjaiból árad.
A szakember arra hivatkozott, hogy olyan nagyágyúk is besültek ezen a vb-n, mint Spanyolország vagy Svédország. Ez persze egyáltalán nem vigasz a norvégok számára, de hivatkozási alapnak jó lehet.
A korábbi válogatott kézilabdázó, Frank Løke szerint a jelenlegi norvég szövetségi kapitány alkalmatlan erre a feladatra.
Nem érzem, hogy ő lenne a legjobb kapitány. Úgy gondolom, nem fogják leváltani, mert adnak neki még egy esélyt a 2026-os Európa-bajnokságon.
Szerintem ez nagy hiba. Az lenne a jó, ha Christian Berge visszakerülne szövetségi kapitánynak és Jonas Wille lenne a másodedzője. Ha ez nem megy, akkor a svéd válogatott korábbi edzőjét, Glenn Solberget kellene felkérni erre a feladatra."
Norvégiának már csak egy meccse van ezen a világbajnokságon, azt vasárnap játsszák Svédország ellen. Tét nincs, mert már a svédek is kiestek.
A csapatsportok világversenyei rendszerint megmozgatják a fogadók fantáziáját. Így van ez a férfi-kézilabdavilágbajnokság esetében is. Ráadásul a mezőnyben ott van a magyar válogatott is. A vb Dánia, Norvégia és Horvátország társrendezésében zajlik. A világbajnokságok történetében ez a 29. A kérdés az, hogy a rendhagyó világversenyen melyik válogatott szerzi meg a vb-trófeát. Fogadási részletek itt!