A szurkolók és az edzők is megalázták a magyar válogatott kézilabdázót

A magyar női kézilabdázás egyik legnagyobb tehetségének kiáltották ki, ám a Ferencvárostól való eligazolása óta nem találja a formáját. Háfra Noémi jelenleg a Vác kézilabdacsapatának játékosa, a 26 éves balátlövő pedig hosszú idő után először beszélt az elmúlt éveiről.

A junior magyar női kézilabda-válogatottal világbajnok játékos 2021-ben szerződött a Ferencvárostól a Győrbe, ahol elvétve jutott szóhoz. Háfra Noémi sérülésekkel is küzdött, és többször is kölcsönadta őt az ETO: volt a dán Odense, a montenegrói Buducsnoszt Podgorica és a német Bietigheim balátlövője is. Ezekben a csapatokban is alig kapott lehetőséget, majd nyáron végleg a (szezonban már Ludwigsburg néven szereplő) Bietigheim játékosa lett, mielőtt októberben hazatért, és a Vác csapatának tagja lett, ahol azóta 10 meccsen lépett pályára, és ezeken 19 gólt szerzett. A magyar válogatott olimpiai és Európa-bajnoki keretéből is kimaradt 26 éves balátlövő a ChampSport ügynökségnek adott interjújában beszélt a megpróbáltatásairól.

Háfra Noémi a Vác csapatában próbálja magát visszaverekedni a magyar női kézilabda-válogatottba
Fotó: Csudai Sándor -  Origo

A cikk alján a Háfra Noémival található teljes beszélgetés megtalálható, ebből idézünk néhány részletet, amelyeket a balátlövő mondott.

Arról, hogy milyen kritikákat kapott ő és az édesanyja, amiért a Fraditól Győrbe igazolt:
„Sok bántást kaptam, nem gondoltam, hogy ilyen társadalomban élünk. Fiatalon kerültem be a médiába, de akkor még nem észleltem, hogy mérgező környezetben vagyok. 

A pályán azt tapasztaltam, hogy szeretnek a emberek. Az átigazolásom bejelentése után azonban minden megváltozott. 

Próbáltam nem foglalkozni a szurkolói megnyilvánulásokkal, kommentekkel, de csak szembejöttek velem, és ez rontotta az önértékelésemet, meg az önbizalmamat. Főleg az fájt, amikor a szurkolók az anyukámat szidták, de olyan is előfordult, hogy egy drukker ötszáz forintost lengetett nekem. Én szégyelltem magam a helyében, hogy így bánunk egymással.” 

Arról, hogy a Buducsnoszt Podgoricát irányító Bojana Popovics nem szerette volna, hogy annyira felépüljön, hogy játszhasson Montenegró ellen a 2023-as világbajnokságon:
„Fokozatosságra lett volna szükségem, ehhez képest hamarabb kellett visszaállnom, persze hogy félve edzettem. Nem voltak kellemesek az ottani tréningek, hosszúak és kemények voltak, szerintem több karmolást kaptam a társaktól, mint előtte bármikor.” 

Háfra Noémi a Vácnál már jobban érzi magát, mint a külföldi csapatoknál
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP / Verwendung weltweit

Arról, hogy a térdsérülése után, a Bietigheimnél eleinte a támogatásáról biztosította őt Jakob Vestergaard vezetőedző, ám mégsem kapott lehetőséget:
„Egy idő után a csapattársaim is azzal jöttek oda hozzám, hogy nem értik, miért nem kapok játéklehetőséget. Tavaly augusztusban jött a töréspont, addig még szépen tűrtem a mellőzést. Az alapozás során a bal szélre kerültem, mert a szélsők éppen sérültek voltak. Próbáltam nem mutatni, hogy megalázó számomra. Az egyik felkészülési meccsen én lőttem az utolsó gólt, a következő videózásnál annyit mondott az edző, hogy jól megoldottam a posztot. Aztán kerülgettük egymást egy ideig, talán egy hétig is halogatta a személyes beszélgetést, végül a Győr elleni [szeptember 15-ei] meccs előtt került rá sor. Addigra már teljesen elvesztettem a motivációmat, és 

ott tartottam, hogy abba akarom hagyni a kézilabdázást. 

Úgy voltam vele, hogy már nincs erőm bármiből is visszajönni. Csak a rosszat láttam, hogy nem bíznak bennem és az utolsó helyen kezelnek mindenhol. Azért is viselt meg ennyire, mert nem tudtam magamban hová tenni, nem tudtam, miért kapom sorra a pofonokat az élettől.” 

Arról, hogy mennyire fájt neki, hogy lemaradt a párizsi olimpiáról, miután nem is igazán kapott esélyt arra, hogy bekerüljön a csapatba:
„Kis lehetőséget szerettem volna kapni, hogy megmutassam, itt vagyok és lehet rám számítani. Inkább csak belenézegettem a meccseinkbe, nem tudtam egyiket sem végignézni. Csalódás volt, hogy a minimális esélyt sem kaptam meg. Az olimpiával aztán lezártam magamban a válogatottság kérdését, a hazai Eb-ről való lemaradásom már nem fájt annyira. Eldöntöttem, csak magamra figyelek, hogy újra élvezni tudjam a játékot, és nem szeretnék felesleges terheket pakolni a vállaimra. Ha a játékommal kiérdemlem, jönni fog a válogatott meghívó.” 

Arról, hogy miként látja a következő éveit:
„Évekig nem tudtam tükörbe nézni. Nem szerettem önmagamat, most azon az úton járok, hogy ez megváltozzon. Azt tudnám mondani mindenkinek, ha szeretjük önmagunkat, sosem vagyunk egyedül, mindig a tükörbe fogunk tudni nézni, és senki nem állíthat meg minket. Minden nap azon dolgozom, hogy megtaláljam ezt a harmóniát és szeressem magamat – idézte Háfrát a Nemzeti Sport. – Remélem, négy év múlva még mindig játszani fogok. Szeretnék ott lenni Los Angelesben a következő olimpián, azonban ez még nagyon messze van. Szintén 

nagy célom a BL-győzelem és arról sem mondtam még le, hogy az idény legjobb játékosa legyek. Most azonban ezeket félretettem, mert fontosabb, hogy megtaláljam a boldogságot, és büszke lehessek magamra. 

Hogy olyan csapatban játszhassak, ahol bíznak bennem, valamint hogy jöjjön vissza az a motiváció és játékszeretet, amely korábban jellemzett.”

• Kapcsolódó cikkek

A Háfra Noémival készült teljes interjú: