Vágólapra másolva!
Miután a Gödöllői RC csapata a legutóbbi négy bajnoki mérkőzéséből harmadszor sem állt ki a női röplabda NB I-ben, megszűnt a klub felnőttegyüttese - adta hírül az MTI.

A nagy múltú, a bajnokságban háromszoros, a Magyar Kupában négyszeres ezüstérmes gárda 2019 óta a másodosztálynak számító NB I-ben szerepelt, s bár 2021-ben megnyerte azt, anyagi okokból, valamint megfelelő létesítmény hiányában nem vállalta a feljutást. A csapat ezt követően harmadik, majd kétszer ötödik helyen végzett az NB I-ben, mielőtt a mostani szezonban folytatódott a mélyrepülése: a bajnokságban lejátszott 12 mérkőzéséből mindössze háromszor nyert, majd a játékosok előbb december 3-án a Budaörs elleni Magyar Kupa-nyolcaddöntő visszavágóján, öt nappal később pedig az MTK Budapest elleni bajnokin nem jelentek meg.

Ezt követően az együttes ugyan - méltatlan körülmények között - december 13-án lejátszotta és elveszítette a Kispest elleni összecsapását, a találkozó jegyzőkönyve szerint "a teremben lévő hőmérők 15,9-16,5 fok közötti hőmérsékletet mutattak, és mivel a hőérzet alacsonyabb volt, a játékvezetők engedélyezték a csapatok számára az akár eltérő színű aláöltözők használatát és a kispadon a melegítők mellett a kesztyű, kabát és sapka viselését is".  A téli szünetben aztán több játékos eligazolt Gödöllőről, amit szerdán és vasárnap (ma) a BVSC-Zugló, valamint a Budaörs ellen újból az követett, hogy a csapat nem állt ki, ez pedig a versenykiírás értelmében kizárást jelent a bajnokságból. 

Tragikus, ami a klubbal történik. Fotó: Gödöllői Röplabda Club Facebook-oldala

A klub a közösségi oldalán bő egy hónapja, a honlapján két éve nem osztott meg semmilyen információt a csapat körüli történésekről, de az MTI értesülése szerint a játékosok anyagi problémák miatt igazoltak el, illetve maradtak távol a mérkőzésektől. Az egyesületet 2019 januárja óta elnökként vezető Barta László 2023 júliusában a Gödöllői Híreknek ugyanakkor még azt mondta: a klubot soha nem fenyegette a megszűnés veszélye, mert bár "valóban voltak anyagi gondok, tartozások, de ezek mindig kezelhetőek voltak és idővel el is hárítottuk a veszélyt".

Ha a versenykiírás rendelkezése szerint hivatalos lesz a gödöllőiek kizárása, a csapat eddigi eredményeit törölik, s amennyiben a következő idényre benevezne, akkor - a magyar szövetség elnökségének jóváhagyásával - legfeljebb az NB II-ben indulhatna.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!