A Hollandia - Észak-Macedónia összecsapáson a játékot többször meg kellett állítani, mert az északmacedón szurkolók szinte folyamatosan öngyújtókkal, pénzérmékkel és poharakkal dobálták, illetve sörrel locsolták a holland kapust, ahogyan két nappal korábban Palasics Kristófot is. A kézilabda-vb biztonsági személyzete tétlenül szemlélte a történteket, egyszer sem avatkozott közbe, és a helyzet odáig fajult, hogy a hollandok a varasdi meccs után nem tudták megünnepelni sikerüket a pályán a szurkolóik előtt, mert be kellett menekülniük az öltözőbe.
Az IHF szombati közleménye szerint a mérkőzésen a biztonsági koncepció nem működött, ami veszélyes helyzeteket eredményezett. A horvát szervezőbizottságot és a helyi szervezőket már a Magyarország - Észak-Macedónia találkozó után is kérték, hogy szigorítsák a biztonsági intézkedéseket, de ezt nem hajtották végre megfelelően, ezért a pénteki meccsen a helyzet kikerült az irányításuk alól.
Az IHF végrehajtó bizottsága a horvát szervezőbizottságot pénzbírsággal sújtotta, egyben figyelmeztette, hogy köteles lezárni a lelátót, amennyiben hasonló eset még egyszer előfordul.
A hátralévő meccseken a kispadok mögötti lelátórészre nem engedhetnek nézőket.
A helyi szervezők kötelesek növelni a biztonsági személyzet és a rendőrség létszámát a csarnokban, illetve szigorú csomagátvizsgálást bevezetni a beléptetésnél.
A horvát szervezőbizottságnak tájékoztatnia kell a jegytulajdonosokat a biztonsági koncepcióról.
Az északmacedón szövetség pénzbírságot kapott, egyben figyelmeztették, hogy a válogatott zárt kapus büntetést kap, amennyiben hasonló eset még egyszer előfordul.
Az MTI hozzátette, hogy a pénteki meccset 37-32-re Hollandia nyerte, amely - a magyar válogatotthoz hasonlóan - már továbbjutott a középdöntő varasdi csoportjába.
Hirdetés: A csapatsportok világversenyei rendszerint megmozgatják a fogadók fantáziáját. Így van ez a férfi kézilabda világbajnokság esetében is. Ráadásul a mezőnyben ott van a magyar válogatott is. A vb Dánia, Norvégia és Horvátország társrendezésében zajlik. A világbajnokságok történetében ez a 29. A kérdés az, hogy a rendhagyó világversenyen melyik válogatott szerzi meg a vb-trófeát. Fogadási részletek itt!