Vágólapra másolva!
Súlyos betegség után 61 évesen meghalt Feketéné Kovács Éva, korábbi 84-szeres magyar válogatott kézilabdázó.

A Ferencvárosban, a TFSE-ben, majd a BHG-ban, később Hollandiában kézilabdázott, 1986-93 között összesen 84 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, tagja volt az 1986-ban világbajnoki 8. helyezett és az 1992-ben B-világbajnokságot nyerő válogatottnak, valamint játszott az 1989-es B-csoportos világbajnokságon is. 

Visszavonulását követően tanárként és edzőként egyaránt tevékenykedett. A Magyar Kézilabda-szövetség honlapján kiemelik, hogy a kétezres évek elején Kovács Péter segítője volt a női junior válogatottnál, amely 2002-ben junior Eb-ezüstérmet, 2003-ban junior világbajnoki ezüstérmet nyert, 2005-ben pedig a Varga József által vezetett ifjúsági csapat edzőjeként lett Európa-bajnoki 8. helyezett. 

Feketéné Kovács Éva 84-szer lépett pályára a magyar válogatottban
Fotó: mksz.hu

Nevelőedzőként olyan játékosok pályafutását segítette, mint Lékai Máté, a Testnevelési Egyetemen pedig mestertanárként az edzőképzésben vállalt szerepet, később Gárdonyban dolgozott, a Gárdony-Pázmánd NKK felnőtt és utánpótlás csapatait edzőként és szakmai vezetőként segítette.

Férje, a 2015-ben elhunyt Fekete Béla szintén válogatott kézilabdázó és edző volt, Kovács Évának pedig két húga szintén kézilabdázott. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!