Vágólapra másolva!
Nem emelnek vádat az ellen a profi jégkorongozó ellen, akit Adam Johnson halála után emberölés gyanújával tartóztattak le.

A Nottingham Panthers 29 éves játékosa azután halt meg, hogy 2023. október 28-án a Sheffield Steelers játékosával, Matt Petgrave-vel történt ütközés során nyaksérülést szenvedett egy korcsolyától. A Crown Prosecution Service (CPS) közölte, hogy a South Yorkshire-i rendőrséggel együtt dolgozott annak megállapításán, kell-e büntetőeljárást indítani a gyilkossággal vádolt hokis kapcsán. Arra a következtetésre jutottunk, hogy nincs reális esély arra, hogy bármely bűncselekmény miatt elítéljék, ezért nem lesz vádemelés mondta Michael Quinn, a legfőbb ügyész helyettese, aki ehhez azt is hozzátette: Ez egy sokkoló és mélyen felkavaró eset volt. A CPS és a dél-yorkshire-i rendőrség szorosan együttműködött annak megállapításában, hogy a másik érintett jégkorongozó ellen kell-e büntetőeljárást indítani. Gondolataink továbbra is Adam Johnson családjával és barátaival vannak.

Gyilkossággal
Johnson halála mindenkit megrázott, Petgrave-t pedig gyilkossággal vádolták meg.
Fotó: BRUCE BENNETT / GETTY IMAGES NORTH AMERICA

Gyilkossággal vádolták meg a másik hokist

Elmondta, hogy a rendőrségi nyomozás alapos volt, a CPS pedig minden bizonyíték átfogó felülvizsgálatát végezte el. A kanadai származású Petgrave-t 2023 novemberében letartóztatták, a hokis tagadta az ellene felhozott vádakat, és az esetet „tragikus balesetnek” nevezte. 

Az amerikai Minnesotából származó Johnson halála világszerte gyászhullámot váltott ki. Johnson korábban az észak-amerikai National Hockey League-ben (NHL) játszott, 13 alkalommal szerepelt a Pittsburgh Penguins csapatában. A 2020-21-es szezonra átigazolt a svéd jégkorongligába (SHL), majd az Ontario Reign és a Lehigh Valley Phantoms csapatában folytatta a pályafutását. Ezután Johnson a németországi Augsburger Pantherben szerepelt, mielőtt 2023 augusztusában a Nottingham Panthershez igazolt.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!