Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A címvédő Falco remek második félidei teljesítményével legyőzte pénteken a vendég ZTE-t a férfi kosárlabda NB I elődöntőjében, ezzel 3-0-s összesítéssel megnyerte a párharcot, és bejutott a fináléba. A Falco ellenfele a fináléban a Szolnok-Paks párharc győztese lesz.

A címvédő Falco szombaton hazai pályán 94-62-re megnyerte az elődöntő első mérkőzését, majd kedden 97-77-re győzött a Zalakerámia Sport-és Rendezvénycsarnokban is. Az alapszakasz- és Magyar Kupa-győztes vasiak mellett szólt, hogy az idei a szezonban eddig csak egyszer kaptak ki magyar csapattól, az Alba kétszeri hosszabbítás után verte meg őket a negyeddöntőben.

Falco, Szombathely, kosárlabda
A Falco esélyt sem adott a Zalaegerszegnek az elődöntőben
Fotó: MTI/Katona Tibor

A Falco védelme remekelt a ZTE ellen 

Milos Konakov csapata az első félidőben kiegyenlített csatát vívott a zalaiakkal, akiknél az előző két mérkőzésen remeklő Robert McGowens ezúttal húsz perc alatt csak három pontot hozott össze. A harmadik negyedben 56-51 után a Perl Zoltán vezette házigazdák egy 14-2-es rohammal gyakorlatilag eldöntötték a meccset. A zárószakaszban húsz pontra nőtt a különbség, így a Falco újabb magabiztos sikerrel bejutott a döntőbe - sorozatban nyolcadszor.

Először is gratulálok a csapatomnak, sikerült elérni a döntőbe jutást. A mai mérkőzéssel kapcsolatban, nem kezdtük jól a meccset, a védekezés nem volt elég intenzív, de amint rendbe tettük a védekezésünket megjött a támadás ritmusa is. Ne feledjük a védekezés nyeri meg a bajnokságot, és nekünk ez a célunk!” 

mondta a találkozó után a szerb Aleksza Novakovics, aki a 16 pontjával a Falco legeredményesebb játékosa volt. 

A Falcónak még várnia kell az ellenfelére, ugyanis péntek este az Atomerőmű hazai pályán 100-82-re legyőzte a Szolnokot, ezzel 2-1-re szépített a párharcban, mely hétfőn folytatódik Szolnokon.

Férfi kosárlabda NB I, elődöntő, 3. mérkőzés:
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Zalakerámia ZTE KK 85-64 (21-23, 24-16, 25-14, 15-11)
Továbbjutott: a Falco, 3-0-s összesítéssel. 

Atomerőmű SE – NHSZ-Szolnoki Olajbányász 100-82 (18-13, 30-33, 28-18, 24-18)
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2-1 a Szolnok javára.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!