Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A magyar válogatott Albek Anna testvére, a 25 éves Albek József mára az osztrák férfiválogatott keretének állandó tagja lett, csapatával pedig néhány nappal ezelőtt kijutott a 2026-os kézilabda Európa-bajnokságra. Albek József magyar született, azonban mára már az osztrák himnuszt énekli a válogatott meccsek előtt. Ausztria és Szerbia egy csoportba került a kontinensviadalon, ez a két ország Albek József életében meghatározó. Odakerülhetett volna melléjük Magyarország is, de a sors másképpen rendelkezett. A Magyar Nemzetnek adott interjúban Albek József mesélt arról, hogyan került az osztrák válogatottba és elárulta azt is, miért szokta énekelni az osztrák himnuszt a válogatott meccsek előtt.

Albek József az interjú elején elmondta, hogy sorsdöntő lépés előtt áll, mert nem várt események álltak be az életébe. A 25 éves kézilabdázó nemrég írta alá az új szerződését a svájci a Kreuzlingen csapatához. Négy héttel ezelőtt azonban kapott egy telefont, melyből kiderült, hogy az ottani főszponzor meggondolta magát, visszalépett, ezért a csapatot visszasorolták a másodosztályba, a szerződése pedig füstbe ment. Albeknek felajánlották, hogy játszhat a másodosztályban, de ebbe nem ment bele, így most klubot keres. A 25 éves kézilabdázó a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy van ajánlata Magyarországról is, de a görög bajnokság egyik élcsapatával is kerülgetik egymást. Esetleg Németország is szóba jöhet, de a szíve szerint Magyarországra igazolna. 

himnusz, Albek József, kézilabda
Albek József mostanra már az osztrák himnuszt énekli a meccsek előtt
Fotó: Andrzej Iwanczuk/NurPhoto via AFP

Albek mostanra már az osztrák himnuszt énekli

Albek József arról is mesélt, hogyan került az osztrák válogatottba, miközben testvére, Albek Anna a magyar női nemzeti csapat tagja.

Engem senki nem hívott a magyar férfi kézilabda-válogatottba. Annak ellenére sem, hogy többször játszottam a magyar junior válogatottban és a NEKA együttesében nevelkedtem. A junior nemzeti csapatnál Imre Vilmos volt a kapitány, ő megadta nekem a lehetőséget. Azt hittem, onnan egyenes út vezet majd a felnőttek közé, tévedtem. Pedig mindent megtettem, hogy képezzem magam, fejlődjek. Magyarországról senki sem keresett. Ausztriában ez tűnhetett fel a vezetőknek. Megkerestek, állampolgárságot ajánlottak, amit elfogadtam. Így nyílt ki előttem az osztrák válogatott kapuja” 

– mondta Albek József, aki junior korában még várta a telefonhívást, mára azonban már nem csalódott, amiért nem lehetett magyar válogatott.

Albek elmondta, hogy a szerb válogatott soha nem is jött szóba, ugyanis 13 évesen már Alsóörsön játszott, így Adán kívül semmilyen kapcsolata nem volt Szerbiával és ezt gyerekként Magyarországról nem is tudta volna kiépíteni. 

„Kívülállóként tekintek erre. Mind a két csapatot nagyon szeretem, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem furcsa nézni ennek a két együttesnek a játékát. Mégiscsak Szerbiában születtem, miközben magyar vagyok. A bennem dúló érzések tényleg furcsák, néha nehezek. Régebben sokszor gondoltam arra, milyen lenne, ha én is köztük lehetnék. De ezek az érzések már elmúltak. Az én utam másfelé kanyarodott” – mondta Albek, amikor arról kérdezték, hogyan éli meg lelkileg a magyar vagy a szerb csapat meccseit. 

A 25 éves kézilabdázó arról is beszélt, hogy a válogatott meccsek előtt énekelni szokta az osztrák himnuszt. 

Nyolc éve itt élek, olyan sokat kaptam az országtól, hogy ennyit feltétlenül megtehetek. Mit kaptam? Jobb életet, sportolási lehetőséget. Ez nem azt jelenti, hogy én vagyok a legnagyobb osztrák ember, akit szétvet a nacionalizmus. Erről nincsen szó. De a tiszteletet és a köszönetet így tudom megadni Ausztriának. Ezt akkor is így érzem, ha az anyanyelvem magyar” 

– vélekedett Albek.

Az osztrák válogatott kézilabdázó többek között arról is beszélt, miért fogadta el az osztrák válogatottságot ahelyett, hogy belenyugodott volna, hogy nem lehet a magyar csapat tagja. A mentalitással kapcsolatban pedig azt emelte ki, hogy Szerbiában mindenért meg kellett harcolni, nem adnak semmit ingyen, azonban Ausztriában és Magyarországon sosem érezte ezt. 

Albek József ezen felül elmondta a véleményét arról, hogy a kézilabdát áthelyeznék a téli olimpia programjába, valamint beszélt a szurkolókról is, akik olykor a húgát is megtalálták már kemény megjegyzésekkel. 

A teljes interjú ide kattintva olvasható.

  • kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!