Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Szombat délután a címvédő Győri Audi ETO KC a dán Esbjerggel találkozik a Bajnokok Ligája Final Four budapesti elődöntőjében. A találkozó előtt Per Johansson, az ETO svéd edzője kiborult és elkezdte Norvégiát szidni, mivel meglátása szerint, ami a Vipers megszűnése után történt, az sportszerűtlen és botrányos.

Per Johansson vezetőedzőnek a mostani az első teljes idénye az ETO élén, és a tavalyi BL-cím után idén megnyerte a bajnokságot, ami az ő elmondása szerint is nagy lökést adhat csapatának a négyes döntőn. A svéd szakember a Final Four elleni budapesti sajtóbeszélgetésen elmondta, hogy mikor aláírta a szerződését az ETO-hoz, az volt a cél, hogy megnyerjék a Bajnokok Ligáját és a magyar bajnokságot is, most pedig rendkívül büszke, miután csapatával megnyerte már ezeket a címeket.

Kiborult, Per Johansson, a Győri ETO edzője a női kézilabda Bajnokok Ligájában játszott Győri Audi ETO KC - FTC-Rail Cargo Hungaria mérkőzésen az Audi Aréna Győr sportcsarnokban 2025. május 10-én.  A győri csapat 32-24-re nyerte a mérkőzést.
MTI/Krizsán Csaba
Kiborult a Final Four előtt Per Johansson, az ETO svéd edzője
Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Kiborult az ETO svéd edzője

Azonban a svéd szakember pénteken nem csak a hétvégén sorra kerülő négyesdöntőről beszélt, hanem a norvég Vipers csapatáról is. A Magyar Nemzet szúrta ki a svéd szakember Aftonbladet című lapnak tett nyilatkozatát, melyben Per Johansson melyben azon dühöng, hogy a szezon közben csődbe ment ipers csapatának ingyen távozó játékosai teljesen átrajzolták az idei Bajnokok Ligája kiírás erőviszonyait.

Amikor kiderült, hogy a norvég csapatot nem lehet megmenteni, az ott játszó sztárok más klubokat kerestek maguknak. A még mindig fantasztikusan védő kapus, Katrine Lunde a dán Odense csapatában kötött ki, míg Nina Koppang az Esbjerghez került. Ez a két dán csapat most bejutott a Bajnokok Ligája négyesdöntőjébe. Az Esbjerg ráadásul a címvédő Győr ellen játszik majd az első elődöntőben.

Per Johansson szerint egyrészt az örömteli, hogy a Vipers játékosai máshol tudták folytatni, az azonban szembemegy minden sportszerűséggel, hogy ezek az igazolások teljesen átrajzolták az erőviszonyokat. Hangsúlyozta, hogy szabadon igazolható játékosok közül többen is szívesen jöttek volna az ETO-hoz, de a klub úgy döntött, senkit sem vesz át a Vipers játékosai közül. Ez azonban nem akadályozta meg a többi klubot abban, hogy ingyen szerezze meg a nagyszerű kézilabdázókat.

Mi, skandináv emberek előszeretettel mondjuk azt, hogy Kelet-Európa országaiban, akár Romániában, akár Magyarországon milyen nagy a korrupció. De pontosan ugyanezt csináltuk most mi, Skandináviában is. Egyszerűen szégyenteljes, hogy a hihetetlen presztízzsel rendelkező Norvégiában senki sem tudta a szezon utolsó három-négy hónapjára biztosítani a Vipers működését. Nem vagyunk annyira átkozottul briliáns emberek, mint ahogyan azt kifelé szeretnénk mutatni. Ami a Vipers megszűnése után történt, az szembemegy a sportszerűséggel és ez roppant szomorú dolog" 

– mondta el Per Johansson, aki 2023-as norvég-svéd-dán közös rendezésű kézilabda-világbajnoksággal is példálózott.

Győr, 2025. április 26.
Per Johansson,  a Győri ETO vezetőedzője a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében játszott Győri Audi ETO KC - HB Ludwigsburg mérkőzésen az Audi Aréna Győr sportcsarnokban 2025. április 26-án. A győri csapat 29-22-re nyert.
MTI/Krizsán Csaba
Per Johansson vezetésével az ETO megnyerte a bajnokságot
Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Mint ismert, ennek a vb-nek a sorsolását úgy intézték, hogy a három rendező országnak kikövezett útja legyen a negyeddöntőig, azaz az olimpiai selejtező eléréséig.

Nem vagyunk olyan rohadt büszkék és ügyesek Skandináviában, mint amilyennek néha látszani szeretnénk. Éltem és dolgoztam ezekben a keleti országokban, és láttam, hogy ők is mennyire küzdenek ezzel a társadalmi problémával. De öt centivel sem vagyunk jobbak Skandináviában” 

– tette hozzá a Győri Audi ETO KC edzője. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!