Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huAz angol válogatott tagjai, köztük Harry Brook, Brydon Carse és Matthew Potts, edzőfelszerelésben pattantak a biciklire, hogy időben odaérjenek a mérkőzés helyszínére.

Fotó: X
Biciklire pattantak az angol játékosok
A közösségi médiában gyorsan terjedni kezdtek a róluk készült fotók és videók. Az Angol Krikett Szövetség hivatalos X-oldalán is megosztották a bicikliző játékosokat.
A rajongók nem is rejtették véka alá jókedvüket: „Ez zseniális!”, „Micsoda látvány!” – írták a kommentelők. Az egykori angol sztár, Stuart Broad pedig „ikonikusnak” nevezte a csapatot.
Nemcsak az angolokat érintették a közlekedési nehézségek: a vendég Nyugat-Indiai csapat is dugóba került, és csak tíz perccel a tervezett pénzfeldobás után, 12:40-kor érkeztek meg a stadionba – pedig szállásuk mindössze hat kilométerre volt az Ovaltól.
Az angolok játékosa, Harry Brook nyilatkozott az esetről: „Sokáig a buszon ültünk, aztán úgy döntöttünk, leszállunk és biciklire pattanunk.” A Nyugat-Indiaiak kapitánya, Shai Hope pedig tréfásan megjegyezte: „Lehet, hogy inkább sétálnunk kellett volna.”
A mérkőzés kezdete a késések miatt csúszott, de Anglia jó hangulatban várhatta a találkozót, hiszen az első két ODI meccset megnyerte. Az első összecsapáson 238 futással diadalmaskodtak. A második meccsen Cardiffban Joe Root 166 futásával vezette győzelemre Angliát, ezzel átlépte a 7 000 ODI futást, és megelőzte Eoin Morgant az örökranglistán. A harmadik meccsen is az angolok bizonyultak jobbnak.
A meccs után Root mindkét csapatot dicsérte: „2-2-es állásnál jó érzés volt végig ott lenni, és behúzni a győzelmet. Nehéz pálya volt, de remek meccset játszottunk, amikor mindkét csapat 300 pont fölé jut, nem lehet olyan rossz”.



