Az elődöntőben a Barcelonát hosszabbítás után egy góllal legyőző Veszprém Handball Academy a dán GOG csapatával találkozott a kölni fináléban.
A szerb RK Vojvodina, a Szeged és a Barcelona csapatát búcsúztató bakonyi kézilabdacsapat csupán az első negyedórában tudták tartani a lépést a riválissal, ezt követően a GOG ellépett és már a szünetre hatgólos előnye került.
A második félidőben tovább nyílt az olló, s bár a magyar csapat többször is megpróbált zárkózni, az 58. percben már tízgólos volt a különbség. Az utolsó percekben végül ezen még valamelyest sikerült faragniuk az ezüstérmet szerző veszprémieknek.
Az ifjúsági klubbajnokságot idén első alkalommal rendezte meg az európai szövetség a felnőtt Bajnokok Ligájában szereplő klubok utánpótlás együttesei számára. Jövőre már a nők is versenyezhetnek, az ő négyes döntőjüknek Budapest ad majd otthont júniusban.