Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu„Sokat dolgozunk azon, hogy megfelelő állapotban legyenek a srácok, és legyen egy erős belső kohézió. A horvátok a harmadik negyedben nagy lendülettel jöttek nekünk, a legfontosabb az volt, hogy ott azt a hullámot meg tudjuk állítani. Ez szerencsére sikerült, és a végére el is engedték a meccset” – idézi az MTI a 18-12-re megnyert összecsapást követően nyilatkozó Varga Zsoltot, aki szerint a legkomplettebb ellenfelet sikerült legyőzniük.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Varga Zsolt szerint a szeretet miatt jó csapat a pólóválogatott
„Már a korábbi egymás elleni meccseinken is megfigyelhető volt, hogy van egy határpont a játékukban, ahol már nem tudják tartani a lendületüket, erre is készültünk ma” – fogalmazott a szövetségi kapitány, aki kiemelte, hogy nagyon büszke a játékosaira, akik elindultak egy saját úton, s ebben hatalmas szerepe van a szeretetnek.
Ez egyfajta biztonságot ad nekünk, hogy meg tudjuk beszélni egymás között a problémákat, ebben a szeretet a kötőanyag, amely egységet hoz létre”
– folytatta Varga, aki az MTI kérdésére, miszerint hogyan lehet átlendülni a hullámvölgyeken, azt mondta:
„Nagyon nehéz, mert a magyar vízilabda mindig is támadó volt, mindenkinek akkor veregették meg a vállát, ha gólt lő. Ezzel az a baj, hogy a csapatban megnő a frusztráció, ha sokáig nem szerez gólt. Meg kell tanulniuk a játékosoknak azt, hogy legyen értéke annak is, amit egymásért tesznek meg a vízben, az igazi szürke melót, azt, ami szinte nem is látszik, de ezzel lehet megnyerni egy mérkőzést. Egymás kisegítése, a helyzet előkészítés, a kapufás mozgások, hátrányban vagy előnyben a küzdelem. Ennek óriási értéke van, erre kell ráérezni” – magyarázta szövetségi kapitány.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Az olimpiai bajnok szerbek elleni összecsapásról Varga Zsolt elmondta, jól ismerik az ellenfelet, amely a párizsi aranyérmével visszatért a korábbi kiváló játékához.
Most egy rendkívül kompakt, masszív társaságról beszélünk, egy nagyon nehéz ellenfél, de itt már nem is jöhet más”
– tette hozzá Varga Zsolt.
A "szeretet" szó használata néhány perccel korábbról, Vigvári Vendeltől származott, aki kisebb kulisszatitkokba is beavatta az újságírókat:
Ma minden úgy sikerült, ahogy szerettük volna, de ha egyvalamit ki akarnék emelni, az a szeretet. A szakmai stáb óriási szeretettel van az irányunkban, és mi, játékosok is nagyon jó kapcsolatban vagyunk, miközben a horvátoknál azt láttuk a szombati edzésükön, hogy az edzőjük nem is jött le, ők pedig nem voltak egységesek. Ez akkora erőt adott nekünk, hogy tudtuk, itt ma nincs az az isten, hogy legyőzzenek minket”
-mondta a Bajnokok Ligája-győztes Ferencváros kiválósága.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
„Ez a csapat most nagyon egyben van, ezzel az energiával pedig a legjobbakat is el tudjuk bizonytalanítani. Ez az energia ma nem fogyott el” – tette hozzá.
A nemzeti csapat a keddi elődöntőben tehát az olimpiai bajnok szerbekkel találkozik, a mérkőzést magyar idő szerint 15.35 órakor rendezik.
- kapcsolódó cikkek:
Vízilabda-láz Szingapúrban – magyar csapatok a vb-n
A vizes vb-n ismét színre lépett a magyar vízilabda – ráadásul duplán! A férfi és a női válogatottunk is éremesélyesként szállt medencébe Szingapúrban, és eddig nem is okoztak csalódást.
A lányok Cseh Sándor vezényletével lendületben vannak, míg a férfiaknál Varga Zsolt együttese szintén komoly célokkal érkezett: a dobogó a minimum, az arany pedig nem elérhetetlen.
A helyszín egzotikus, a meccsek pörgősek, a hangulat forró – és ahogy mindig: most is jó érzés magyarnak lenni a vízparton. A világbajnokság dübörög, és épp ideje fogadni a pólósainkra! Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!


