Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huCseh Sándor két éve még társedzőként, idén már egyedül vezette világbajnoki döntőbe a magyar női vízilabda-válogatottat, amely a szingapúri vb-n minden meccsét megnyerte a fináléig, de a csúcsot ezúttal sem sikerült elfoglalni. Hogy ehhez mi kellett volna, vagy mi kell a jövőben? Cseh Sándor szövetségi kapitány erről is őszintén beszélt az Origo Sportnak adott interjújában.
Az ezüstérem nagyon hasonlít a fehéraranyhoz. Azzá vált már ez a szingapúri második hely? - kérdeztük a Duna Arénéban Cseh Sándor szövetségi kapitányt.
Az arany soha nem fog kifehéredni – az arany az arany. Ha egy csapat ott van a döntőben, az edzővel együtt természetesen meg akarja szerezni az első helyet, ezt semmi nem tudja felülírni. Ugyanakkor a sport nemcsak erről szól. Ha már egy mérkőzést nem tudtunk megnyerni, mert az ellenfél jobb volt, akkor már az öltözőből kilépve elkezdek gondolkodni: mi volt jó, és mit lehetne másképp csinálni? Úgy érzem, hogy a decemberben megkezdett közös munka – mind a Világkupán, mind a világbajnokságon – nagyon jó volt. Nagyon jól éreztem magam. A hétköznapokban sokat kaptam a játékosoktól, és ezt viszont is láttam a mérkőzéseken. Nem véletlen, hogy mindkét világversenyen a döntőig jutottunk.
Fotó: Csudai Sándor - Origo.hu
Úgy hallottam, a siker egyik titka, hogy ön finoman szól a lányokhoz, mindig igyekszik dicsérni őket. Ez tényleg így van?
Az az igazság, hogy ezt nem azért csinálom, mert úgy gondolom, hogy ettől jobb vagy rosszabb lesz bármi. Egyszerűen próbálok mindig úgy viselkedni, ahogy éppen érzem magam. A férfi vonalon 10-15 évig talán az egyik legkeményebb edző voltam, mert azt éreztem szükségesnek, vagy az jött ki belőlem. Itt sem azért vagyok más, mert ilyennek „kell” lenni, hanem mert itt más sarokpontokat látok abban, hogyan lehet egy csapatot vagy játékost megszólítani. De azért senki ne gondolja, hogy az edzéseken simogatás folyik.
Az első napon, amikor a női szakágban elkezdtem dolgozni, az első megbeszélés után megfogalmazódott bennem: egy női válogatott akkor tud jól játszani, ha boldog.
Most boldog volt a csapat? Hiszen a görögöket egyszer sikerült megverniük, egyszer - éppen a döntőben - nem. Mi változott? A magyar csapat lett rosszabb vagy a görög jobb?
Ilyenkor ezek az utak kiszámíthatatlanok. Mi végig jó formában voltunk, megnyertük a csoportot. Nagyon fontos volt a negyeddöntő, amelyet egy nagyon nyugodt, fegyelmezett játékkal hoztunk Olaszország ellen. Aztán következett egy csúcstalálkozó, a magyar-spanyol elődöntő. Talán utólagos okoskodás, de a görögök a csoportbeli vereség után végigdolgozták azt az időszakot, és az ausztrálok ellen egy nagyon kemény, szerencsés mérkőzésen jutottak be a négy közé, ahol fantasztikusan játszottak. Talán ők a döntőben érkeztek meg arra a pontra, ahol mi már korábban jártunk. Talán csak ennyi volt a különbség a két meccs között.
Mondani szokták, a bronzérmes csapat boldogabb szokott lenni, mint a második helyezett. Magyarország az olimpiai bajnok spanyolok elleni hatgólos diadal után a döntőben aztán 12-9-re kikapott a görögöktől, így ezüstérmes lett. Viszont így világbajnoki döntőt játszott. Ki lehet boldogabb, a bronzérmes spanyolok vagy a magyar csapat?
Szerintem azt, hogy a bronzérmes boldogabb, csak arra a napra vonatkozik, amikor véget ér a torna. A harmadik helyezett győzelemmel zár, az ezüstérmes vereséggel. De az is számít, ki milyen céllal érkezik egy világversenyre, és hogyan alakul a döntő.
A finálét egyelőre nem néztem vissza – nem akartam –, de ezen a héten eljön az idő, amikor elkezdem elemezni.
Az első napokban nem kellett sokat elemezni, mert aránylag simán kikaptunk. Ugyanakkor azt gondolom, ha az első negyed nem úgy alakul, mint ahogy alakult (3-1-re, majd később 5-1-re is elhúzott a rivális - a szerk.), más mérkőzés is lehetett volna. De összességében a görögök határozottabbak, jobbak voltak. Éppen ezért nem is kapkodtam az elemzéssel.
Akkor csak emlékezetből kérem, hogy elemezze: miért nem sikerült sokáig az egy gólról elmozdulni?
Nagyon furcsa ez, de én mindig a védekezésben találom meg a hibák okát. Persze, a támadásban is voltak pontatlanságok, de összességében a védekezésben követtünk el két-három olyan hibát, amelyet előtte hetekig tökéletesen csináltunk. És úgy gondolom, hogy ezek a védekezési hibák rányomják a bélyegüket a támadójátékra is. Éppen ezért az elemzést biztosan a védekezéssel fogjuk kezdeni.
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
A férfi válogatott az utóbbi évtizedekben (is) sorra nyerte az aranyérmeket, az kétezres évek elején az olimpiákon is. A kétszeres világbajnok női csapat is sokszor közel van a sikerekhez a négy közé jutásokkal, de mikor juthat el oda, hogy akár olimpiai bajnok legyen?
Azt nem tudom, hogy nagyon közel voltunk-e, de egy kicsit külön kell választani a két szakágat. Hasonló ugyan a vízilabda, de mégis más a női vonal. Tudjuk jól, hogy az úszósport bázisára építve az Egyesült Államokban, Ausztráliában nagyon erős fizikális csapatok vannak, de időről időre akár Kína, Kanada is megjelenik, és a hollandokat is ide sorolnám. Mások az erőviszonyok.
Nem véletlen, hogy a női szakágnak eddig egyetlen olimpiai bronzérme van. Nem mondom, hogy ettől más kell, hogy legyen az elvárás – mert nem –, de egyértelmű, hogy a női szakágnak még saját történelmet kell teremtenie. Ez a történet már gazdag, de még nem azonos a férfiakéval.
A „közel van a sikerekhez alatt” arra gondoltam, hogy ha négy közé jut egy válogatott - és ez a nőknek a legtöbbször sikerül is -, akkor már csak két meccs választja el az aranytól.
Igen, ez egyértelmű. Ebbe mélyebben nem tudok belemenni, hiszen másfél-két éve dolgozom a női vonalon, és azóta elemzem a történéseket. Azt látom, hogy amikor fináléba jutottunk, mindig az döntött, hogy az ellenfél aznap jobb volt. Ezt sokféleképpen lehet kezelni, de én inkább a másik oldalról közelítem meg: minden egyes sikernek nagyon-nagyon kell örülni, mert annyira erős a mezőny. Ahogy a sajtótájékoztatón is mondtam: az ötödik-hatodik helyezett, mondjuk Ausztrália vagy Hollandia közül is bárki simán megnyerhette volna a világbajnokságot.
Azt mondta a döntő után, azért mindenképpen örül az ezüstéremnek, mert így legalább nem fogják majd mondogatni a budapesti világbajnokság előtt, hogy Magyarország a címvédő. Tényleg így gondolja?
Nyilván ezt félig viccesen mondtam a mérkőzés után, mert ilyenkor gyorsan találni kell valami kapaszkodót. Egyébként is szeretek poénkodni, de természetesen nem akarom elviccelni a témát. Talán annyi igazság van benne, hogy így is nagy lesz a felelősség és a nyomás, de talán még nagyobb lett volna, ha címvédők vagyunk.
Galéria: Így fogadták a Duna Arénában az ezüstös pólósokat
1/28
Így fogadták a Duna Arénában az ezüstös pólósokat
Melyik eseményt várja jobban, a budapesti világbajnokságot vagy a 2028-as olimpiát?
Minden eseményt várok, de legelőször is a januári Európa-bajnokságot.
Ha megismétlődne az Eb-n a görög-magyar döntő, mi az, amit tanult ebből a mostaniból, és biztosan másképp csinálna?
Alapvetően semmit nem csinálnék máshogy. Éppen ezért is kell majd az elemzés.
A mérkőzés előtt azt éreztem a játékosokon, hogy egyszerre voltak lazák és feszesek az utolsó edzésen, nagyon jó gondolataik voltak, jól mozogtak. Én továbbra is abban hiszek, hogy az ilyen szituációkban, amikor nagyon viszi előre a játékost a lendület, fegyelmezettnek kell maradni.
A döntőben is volt két-három olyan védekezési szituáció, amikor elvitte a játékosokat a hév. Még mindig azt gondolom, hogy a fegyelmezettség tartja össze leginkább a csapatban az akaraterőt és a lelket.
Visszavágyik még a férfi pólósok közé, vagy most teljesen boldog a női kispadon?
Ezt előre nem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő, de jelenleg teljesen jól érzem magam ebben a szerepkörben. Nagyon izgalmas ez számomra. Rengeteg új dolgot szeretnék még kipróbálni, és sok mindent meg szeretnék tanulni a mezőnyről. Nagyon-nagyon érdekel ez a munka.
Cseh Sándorról a játékosa: "Megbecsüljük, ahogyan viselkedik velünk"
Cseh Sándor fenti mondatairól és a szépen csillogó ezüstéremről Rybanska Natasát, a női válogatott erősségét kérdeztük.
„Mi boldogok vagyunk, szóval ezt valóban sikerült elérnie. Tényleg nagyon jól kezel minket, szerintem nagyon jól áll neki, hogy női edző. Nagyon meg is becsüljük, ahogyan viselkedik velünk, mert szerintem nem volt még olyan edzőm, aki ennyire tisztelte volna a női sportolókat – mármint válogatott szinten. Szóval nagyon szépen bánt velünk, és szerintem ezért is tudunk olyan jól játszani, és érezzük olyan jól magunkat.”
Fotó: Csudai Sándor
Rybanska szerint a döntő utáni csalódottság természetes, de azóta már máshogy látja a történteket. „Szerintem sem lett az ezüstből fehérarany, viszont megszépült egy kicsit. A meccs után nagyon nehéz, mivel annyira közel voltunk hozzá, ilyenkor nagyon fáj elveszíteni egy döntőt. Viszont egy kis idővel meg kell látni azt, hogy nagyon nagy siker bejutni egy fináléba. Ráadásul a miénk egy nagyon fiatal csapat, ezért nagyon szép dolog, hogy egyből bejutottunk egy világbajnoki döntőbe.”
A csapat jövőjét illetően reálisan, de optimistán tekint előre a 25 éves pólós. „Ezeken a világeseményeken egy-egy hajszálon múlik, hogy ötödikek vagy hatodikak, vagy akár elsők vagyunk. Hiszen tényleg, most a hatodik csapat is világbajnok lehetett volna, olyan erős a mezőny.”
Ha folyamatosan és gyorsabban fejlődünk, mint az ellenfelek, azért lehetünk egyel jobbak is.
A következő időszak eseményei közül a hazai rendezésű világbajnokság jelenti számára a legnagyobb motivációt, de minden közös munkát lelkesen vár. „Én nagyon várom a hazai világbajnokságot. Előtte ugye lesznek még feladatok, Európa-bajnokság, Világkupa, nagyon hosszú az út még a vébéig. De én az összes edzőtábort várom, mert nagyon jó ehhez a csapathoz visszatérni, mert tényleg nagyon jó a kohézió a csapatban, nagyon jól érezzük magunkat együtt. Én mindent várok, de számomra egy hazai vb – már a 2022-es is – egy olimpiával egyenértékű élmény.”
- Még több cikk
