Vágólapra másolva!
Szerbia 12-11-re legyőzte Spanyolországot a belgrádi férfivízilabda Európa-bajnokság első igazi rangadóján. A szerbek mégis aggódnak, a találkozón ugyanis a legjobb játékosukat, Dusan Mandicsot brutalitásért kiállították, s akár több meccsre is eltilthatják. Mandics a Bajnokok Ligája-győztes FTC játékosa, ezért duplán pikáns, hogy játszhat-e a középdöntőben a magyar válogatott ellen.

A vízilabda-Eb C csoportjának rangadója sokáig a szerbek elképzelése szerint alakult. A spanyolok ugyan jól kezdtek, de Szerbia fokozatosan átvette az irányítást, és az utolsó negyed elején már 9-7-re vezetett az olimpiai bajnok. Ekkor következett a mérkőzés kulcsmozzanata. A két sztár, Dusan Mandics és Alvaro Granados kemény párharcot vívott, amelynek végén a Ferencváros klasszisa könyékkel hátra ütött. Granados kicsit rájátszott, a játékvezetők videóztak, majd megszületett a súlyos ítélet: piros lap Mandicsnak, ötméteres és négyperces kiállítás.

Dusan Mandics kiállítása ellenére Szerbia Spanyolország ellen is nyert a vízilabda Eb-n
Dusan Mandics kiállítása ellenére Szerbia Spanyolország ellen is nyert a vízilabda Eb-n
Fotó: MARTIN BERNETTI / AFP

A döntés sokkolta a hazai közönséget, a szerbek pedig egyik pillanatról a másikra a legjobb játékosuk nélkül maradtak.

Spanyol fordítás, majd szerb robbanás Belgrádban

A spanyolok megkapták az esélyt, és éltek is vele. A hosszú emberelőny alatt fokozatosan ledolgozták a hátrányukat, 10-10-re egyenlítettek, majd egyenlő létszámnál 11-10-re át is vették a vezetést.

Úgy tűnt, Mandics kiállítása eldönti a rangadót, ám a szerbek másképp gondolták. A hajrában, a közönség őrjöngő támogatásával Sztrahinja és Viktor Rasovics góljával fordítottak, a kapuban pedig Milan Glusacs védett bravúrral. A vége 12-11-es szerb győzelem, a Belgrád Aréna felrobbant.

Mi lesz Dusan Mandics sorsa a vízilabda-Eb-n?

A lefújás után azonban már nem az ünneplés volt a középpontban. Uros Sztevanovics szövetségi kapitány nehezen palástolta indulatait, amikor Mandics kiállítása szóba került.

– Nem kommentálok semmit… – kezdte, majd mégis hozzátette: – A szerb vízilabda sokkal többet érdemel, itthon és külföldön egyaránt.

A szerbek most amiatt aggódnak, hány meccses eltiltást kap Mandics. Az európai szövetség szabályai alapján akár öt mérkőzésre is eltilthatják, de Belgrádban abban bíznak, hogy egy meccsel megússza, amelyet Izrael ellen tölthet le.

Ez a magyar válogatott szempontjából sem mellékes, hiszen a középdöntőben Magyarország mind Szerbiával, mind Spanyolországgal találkozik, és egyáltalán nem mindegy, hogy Mandics ott lesz-e a medencében.

Fradista kötelékek, „isteni igazság”

A helyzet különösen pikáns, hiszen Mandics a Bajnokok Ligája-győztes Ferencváros játékosa, és a magyar keret több tagja is a csapattársa: Vismeg Zsombor, Vogel Soma, Manhercz Krisztián, Jansik Szilárd, Vigvári Vendel, Fekete Gergő, Nagy Ákos és Varga Vince is együtt pólózik vele klubszinten.

Mandics és felesége, Szladja a meccs után beszédes üzenetet tett közzé a közösségi médiában. Egy ünneplős videó mellé a 2021-es olimpiai elődöntő után elhangzott mondatait idézték fel, amikor a szerb sztár szintén igazságtalanságról beszélt, majd végül győztesen hagyta el a tornát. A mondat most is sokatmondó: „Van Isten, és Isten tudja az igazságot.”

Belgrádban most abban bíznak, hogy az „isteni igazság” ezúttal is a szerbek és Mandics oldalán áll – és hogy a Fradi sztárja ott lehet majd a magyar válogatott elleni rangadón is.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!