A magyar vízilabda-válogatott remekül kezdte a meccset, két perc után már három góllal vezetett, azonban a szerbek még az első negyed végén egyenlíteni tudtak, majd a második negyed végére átvették a vezetést is.

Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI
A találkozó második felében a szerbek már kézben tartották a találkozót, ebben azonban az is közrejátszott, hogy a játékvezetők elég erősen hazai pályát fújtak nekik.
Kiakadt a vízilabda-válogatott kapitánya
A mérkőzés után Varga Zsolt, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya az M4 Sport kamerája előtt értékelte a találkozót. A szakember büszke a játékosaira, mert „árnyékban” is hatalmas teljesítményt nyújtottak.
Gratulálok a csapatomnak, mert hatalmas küzdelem volt és árnyékban harcoltunk, ahogy mi mondjuk. Tizenkilenc kiállítást kaptak, a mérkőzés döntő fázisában pedig hatot. Ez a végére tizenkilenc tizenháromra valamennyire kiegyenlítődött, de a kontrafaultokkal és mindennel együtt ez ma hazai pálya volt”
– kezdte az értékelését Varga Zsolt.

Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI
„Ettől függetlenül megvoltak a helyzeteink, fontos, hogy emelt fővel haladjunk tovább, mert holnap után nagyon fontos meccsünk van a spanyolok ellen, ott dől el a továbbjutás sorsa” – folytatta a szövetségi kapitány.
„Volt a mérkőzésnek egy nagyon érdekes hullámzása, amit az elején mi kaptunk el. Után a szerbek is meglovagolták ezt a hullámot.
Azt azért el kell mondani, hogy ez egy olimpiai bajnokokkal és világsztárokkal teletűzdelt csapat. Nyilván van egy rutinjuk, tapasztalatuk is. Mi ennél jóval fiatalabbak vagyunk, de felvettük velük a harcot. A lényeg, hogy járjuk a saját utunkat. Meg kell tanulnunk azokat a helyzeteket értékesíteni, amiket az elején értékesítettünk is. A meccs utolsó fázisában robbant még egyet a csapat, ami nagyon érdekesség tette a találkozót”
– értékelt Varga Zsolt, aki hangsúlyozta, hogy kedden a világ egyik legjobb csapata lesz a magyar válogatott ellenfele, de a spanyolok elleni is ugyanúgy kell játszani, és akkor meglehet a továbbjutás.
A keddi zárófordulóban Varga Zsolt együttesének a négy közé jutáshoz győznie kell a címvédő és világbajnok spanyol csapat ellen.
- kapcsolódó cikkek:


