Vágólapra másolva!
Két, világversenyen még nem szerepelt játékos került be a magyar női vízilabda-válogatott Európa-bajnoki keretébe, melyet Cseh Sándor szövetségi kapitány pénteken hirdetett ki.

A magyar szövetség honlapjának híre szerint a 15 fős utazó keretből 13-an részesei voltak a tavalyi szingapúri világbajnokságon nyert ezüstéremnek, Aubéli Tekla és Golopencza Szonja viszont karrierje első felnőtt világversenyére készülhet. Korábban mindketten többször is részt vettek a felnőtt vízilabda-válogatott felkészülésében, és kulcsszerepet játszottak az U20-as nemzeti együttes 2023-as világbajnoki diadalában – számolt be róla az MTI.

Golopencza Szonja először szerepelhet világversenyen a női vízilabda-válogatottal
Golopencza Szonja először szerepelhet világversenyen a női vízilabda-válogatottal
Fotó: Bodnár Boglárka / MTI Fotószerkesztőség

Fiatal tehetségek a magyar női vízilabda-válogatott Eb-keretében

„Mindig nehéz döntés ez, és nem azért, mert egy világbajnoki ezüstérmes csapatról van szó” – idézte a honlap Cseh Sándort. – „Sokkal inkább amiatt, mert mindenki nagyon odateszi magát az edzéseken, a lányok tényleg a maximumot nyújtották, akik bekerültek ugyanúgy, mint azok, akik most nem. De folyamatosan jönnek az újabb események, az Eb után lesz Világkupa Divízió I-es torna tavasszal, azaz lehet harcolni a csapatba kerülésért, még azoknak is, akik esetleg most a felkészülési keretben sem szerepeltek.”

A szakvezető jelezte azt is, hogy három fiatal játékos, Schmuck Tünde, Alaksza Kinga és Hetzl Adrienn, továbbra is a csapattal edz, segítve a felkészülés utolsó szakaszának munkáját.

A magyar válogatott a madeirai Európa-bajnokságig még két felkészülési mérkőzést vív, 

előbb szombaton az amerikaiakkal, majd szerdán 18 órától a világbajnok görögökkel.

Gödöllő, 2025. június 24.
Aubéli Tekla (j) és az új-zélandi Sophie Shorter Robinson a SEAT női felkészülési vízilabdatorna Magyarország - Új-Zéland mérkőzésÉn Gödöllőn 2025. június 24-én.
MTI/Illyés Tibor
Aubéli Tekla is az első világversenyére készül
Fotó: Illyés Tibor / MTI Fotószerkesztőség

A magyar lányok Funchalban január 26-án az olimpiai bajnok spanyolokkal vívják első meccsüket, majd 27-én a románokkal, 29-én pedig a házigazda portugálokkal játszanak a B csoportban, ahonnan az első két hely ér továbbjutást. A középdöntőben a válogatott a D csoportból kaphat ellenfelet, melyben a címvédő hollandok, valamint az izraeliek, a svájciak és a britek szerepelnek. Az egymás elleni eredményeket magukkal viszik a csapatok. Az elődöntőbe az első két helyezett jut be.

A magyar válogatott Eb-kerete:

kapusok:

Golopencza Szonja (UVSE), Neszmély Boglárka (FTC)

mezőnyjátékosok:

Aubéli Tekla (UVSE), Dömsödi Dalma (BVSC), Faragó Kamilla (UVSE), Garda Krisztina (DFVE), Hajdú Kata (UVSE), Keszthelyi Rita (FTC), Kovács-Csatlósné Szilágyi Dorottya (FTC), Leimeter Dóra (FTC), Rybanska Natasa (CN Sabadell), Sümegi Nóra (DFVE), Tiba Panna (UVSE), Vályi Vanda (FTC), Varró Eszter (UCLA)

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!