Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Tavaly novemberben döbbenetes dolog történt a német kézilabda-bajnokságban címvédő Füchse Berlin csapatával. A klub története során először nyerte meg a bajnokságot, ám a trófea nem sokkal később eltűnt. Az ügyben lopás miatt indult nyomozás, most azonban jött a krimibe illő csavar: a bajnokcsapat megtalálta az ezüsttálat, méghozzá a saját pincéjében.

A német férfi kézilabda-bajnokságban címvédő Füchse Berlin tavaly novemberben jelentette be, hogy betörtek a klub székházába, ahonnan eltűnt a bajnoki trófea. Ugyan erőszakos behatolásnak nem találták nyomát a helyszínelők, vagyis az elkövetők minden bizonnyal kulccsal jutottak be az irodába. 

Fellélegezgetnek a német bajnoki címvédőnél, megtalálták az eltűnt trófeát
Fellélegezgetnek a német bajnoki címvédőnél, megtalálták az eltűnt trófeát
Fotó: FABIAN SOMMER / DPA

A berlini rendőrség aztán nagy erőkkel nyomozást indított az ügyben lopás gyanújával, és egy januári razzia során két gyanúsítottat is elfogtak. Az ellopott tárgyak nagy részét sikeresen visszaszerezték, de a bajnoki serlegnek ekkor még nyoma sem volt. A hatóság azt feltételezte, hogy a trófeát beolvasztották, ezért úgy tűnt, hogy már soha nem fog előkerülni.

Krimibe illő csavar után lett meg az eltűnt bajnoki trófea

A történet aztán most hónapokkal később teljesen váratlan fordulatot vett. A klub dolgozói egy leltározás során a klub székházának pincéjében megtalálták a 46 centiméter átmérőjű, közel háromkilós ezüsttálat, amelynek értéke nagyjából 12 ezer euró, vagyis 4,6 millió forint. Az eltűntnek hitt tárgy egy bőröndben lapult több olyan doboz mögött, amelyekben visszaküldésre váró ruházati termékek voltak.

A klubvezetés szerint valószínűleg a betörők rejtették el a bajnoki trófeát a pincében, és később vissza akartak menni érte, de az ügy kapcsán kirobbant sajtóvisszhang feltehetően elijesztette őket. 

A Bundesliga korábban már felajánlotta, hogy készítenek egy új trófeát a berlini együttesnek, így azonban erre már nem lesz szükség és a rendelést is visszamondták. 

  • Kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!