Vágólapra másolva!
Rossz hírt kapott a válogatott. Súlyos térdsérülést szenvedett Filipovity Péter, a Kometa-KVGY Kaposvári KK és a magyar válogatott kosárlabdázója, így a jelenlegi idényben már biztosan nem léphet pályára – számolt be róla a klub hivatalos honlapja.

A somogyi együttes szombaton 104–71-re legyőzte a Kecskemétet hazai pályán, ezzel biztossá vált, hogy 2017 után ismét bejutott az NB I rájátszásába. Az öröm azonban nem lehetett teljes, mivel a találkozón súlyos sérülést szenvedett az egyik legfontosabb játékosuk, Filipovity Péter.

Filipovity Péter idén már nem kosárlabdázhat Forrás: Delfinek.hu
Filipovity Péter idén már nem kosárlabdázhat
Forrás: Delfinek.hu

A klub tájékoztatása szerint Filipovity egy ütközést követően maradt a parketten, az első vizsgálatok pedig megerősítették, hogy komoly a baj: térdsérülése miatt műtétre lesz szüksége.

Felugrottam egy passzért, és mielőtt leérkeztem, talán volt egy kontakt is, így az egész testsúlyom a bal lábamra nehezedett. Amikor talajt fogtam, egyből éreztem, hogy baj van

 – idézte fel a történteket a játékos.

Filipovity ebben a szezonban már nem térhet vissza

A vizsgálatok eredménye alapján eldőlt, hogy Filipovity Péter számára véget ért az idény, így nem segítheti csapatát a rájátszásban sem. A válogatott kosárlabdázó a klubhonlapon keresztül megköszönte a szurkolók támogatását, és hangsúlyozta, mindent megtesz azért, hogy erősebben térjen vissza a pályára.

Kulcsembert veszített a rájátszásba jutó Kaposvár

Filipovity meghatározó szerepet játszott abban, hogy a Kaposvár hosszú idő után ismét a legjobb nyolc közé jutott. Harcos, energikus játéka miatt gyorsan a szurkolók kedvencévé vált, a Kecskemét elleni győzelem után pedig hosszú percekig az ő nevét skandálták a drukkerek.

A válogatottnak is fájhat a kiesése

A sérülés a magyar válogatott számára is rossz hír, hiszen a nemzeti csapat július elején Finnország és Belgium ellen zárja a világbajnoki selejtezősorozat első szakaszát. Filipovity kiesése így a keret összeállítására is hatással lehet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!