Vágólapra másolva!
A magyar női kézilabda-válogatott 21-19-re kikapott a dán csapattól az Eurokupa csoportkörének harmadik fordulójában. A tatabányai mérkőzés után a magyar együttes kapusa, Szemerey Zsófi kemény nyilatkozatot tett, melyben határozott üzenetet küldött csapattársainak.

A magyar válogatott legutóbb a tavaly decemberi holland-német közös rendezésű kézilabda-világbajnokságon csapott össze a dánokkal, akkor a skandináv csapat egy drámai meccsen 28-27-re nyert. Ezúttal két góllal kapott ki riválisától Golovin Vlagyimir együttese, amely vasárnap újfent pályára lép Dánia ellen. A csütörtöki találkozó után a nemzeti csapat kapusa, Szemerey Zsófi nem volt elégedett a mutatott játékkal, és egyértelmű üzenetet küldött a társainak.

Szemerey Zsófi nem volt elégedett a magyar csapat teljesítményével
Szemerey Zsófi nem volt elégedett a magyar csapat teljesítményével
Fotó: Illyés Tibor/MTI

Miért volt csalódott Szemerey Zsófi?

A 31 éves kapus csalódottan értékelt a mérkőzés után, mivel nem azt a teljesítményt nyújtották, amire képesek, és a hozzáállással is gondok voltak.

„Kicsit ideges vagyok, mert úgy érzem, nem tartottuk be azokat, amiket megbeszéltünk, az alapszabályokat. Elhiszem, hogy mindenki fáradt, mert nagyon nehéz időkön vagyunk túl: január-február mindig kemény menetelés, heti két mérkőzés, rengeteg utazással, 

de amikor erre a mérkőzésre készülünk, és a magyar válogatott mezt felvesszük, nem engedhetjük meg magunknak, hogy kicsit is hátradőljünk” 

– nyilatkozta az M4 Sportnak Szemerey Zsófi, majd hozzátette, hogy a szövetségi kapitány szavaival is egyetért, miszerint nem csapatként játszottak, így nem előre, hanem hátraléptek.

Tatabánya, 2026. március 5.
Szemerey Zsófi kapus a női kézilabda Eurokupa B csoportjának 3. fordulójában játszott Magyarország - Dánia mérkőzésen a Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnokban 2026. március 5-én.
MTI/Bodnár Boglárka
Szemerey Zsófi szerint kemény munkára lesz szükség a jövőben
Fotó: Bodnár Boglárka/MTI

Ami idegesít, hogy az az Eb-bronz azért lett meg, mert óriási munkát tettünk bele, és jelenleg ezen a csapaton nem érzem azt még, hogy tisztában lennénk, hogy milyen célokért küzdünk. 

Remélem, elég hamar tisztázódik mindenkiben. Átbeszéljük, az biztos. Utána pedig nagyon keményen bele kell állni a munkába, mert aki a címeres mezt magára ölti, ezt nem engedheti meg magának” – tette hozzá a magyar válogatott kapusa.

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese hamarosan javíthat, ugyanis a válogatott vasárnap 16 órától Svendborgban újfent megmérkőzik az olimpiai bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmes dánokkal.

  • Kapcsolódó cikkek

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról