Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Újabb részletekkel bővültek a szegedi átigazolási hírek. Bodó Richárd elárulta, hogy miért kellett elhagynia a Pick Szeged kézilabdacsapatát, majd hozzátette, hogy azóta több együttes is megkereste már.

Az OTP Bank-Pick Szeged csütörtökön a hivatalos oldalán jelentette be, hogy közös megegyezéssel felbontotta Bodó Richárd szerződését, később pedig azt is nyilvánosságra hozta, hogy az ukrán Dmytro Horihával erősíti meg a balátlövő posztot. A 140-szeres magyar válogatott kézilabdázó így tíz év után távozik Szegedről, viszont a visszavonulását nem tervezi.

Bodó Richárd 140 alkalommal húzta magára a címeres mezt
Bodó Richárd 140 alkalommal húzta magára a címeres mezt
Fotó: Hegedüs Róbert / MTI Fotószerkesztõség

Bodó Richárd több csapattal is egyeztetett

A 33 éves balátlövő a távozásával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy már idén sem kapott sok szerepet, és a következő szezonban nem szeretne a lelátón ülni.

Az edző szólt, hogy szeretne igazolni még egy balátlövőt (amit csütörtökön már meg is tett a Szeged – a szerk.), és nem nagyon számít a játékomra. Azt mondta, ha tudok, és úgy gondolom, tőle nyugodtan elmehetek. Úgy döntöttem, a következő évbe nem szeretnék a lelátón ülni, főleg, hogy már idén is kevés szerepet kaptam. Nem volt egyszerű döntés, nehéz, hosszú folyamat volt, de a klubbal normális viszonyban váltam el”

− idézte az m4sport.hu Bodót, aki tisztában van vele, hogy távozása ellenére is az élet megy tovább.

„Még szeretnék játszani, a válogatottra koncentrálni, továbbjutni a szerbek ellen. A célom, hogy az olimpiára jussunk ki, aztán utána talán el lehet köszönni”− tette hozzá, majd megígétre, hogy hamarosan kiderül, hol folytatja a pályafutását.

A balátlövő az OTP Bank-Pick Szeged színeiben háromszor nyert bajnokságot és kétszer Magyar Kupát, így a klub legeredményesebb játékosai közé tartozik. Tíz év alatt 1399 gólt szerzett, a Bajnokok Ligájában 366 alkalommal talált a hálóba, ezzel a szegedi örökranglista negyedik helyét foglalja el.

  • Kapcsolódó tartalom

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!