Vágólapra másolva!
Egész Szerbiát letarolta a hír, meghalt a délszláv kosárlabda egyik meghatározó alakja, legendás edzője. Dusko Vujosevic 67 évet élt, április 8-án érte utol a halál a Partizánnal trófeákat halmozó mestert.

Az egész szerb sportmédiát letarolta szerdán a hír, mely szerint elhunyt a legendás kosárlabdaedző, Dusko Vujosevic. Az egyik legsikeresebb kosárlabda-szakértő 67 éves korában hunyt el, miután hosszú ideig súlyos egészségügyi problémákkal küzdött. 2025-ben Fehéroroszországban vesetranszplantáción esett át, de életének legfontosabb csatáját végül április elején elvesztette.

Dusko Vujosevic 67 évesen halt meg
Dusko Vujosevic 67 évesen halt meg
Fotó: CHARLY TRIBALLEAU / AFP

Dusko Vujosevic a Partizán legendája marad örökre

A Partizan legendás edzőjét idén márciusban kórházba szállították, mert az egészségügyi állapota megromlott (szív- és tüdőproblémákkal is küzdött), végül szervezete szerdán adta fel a küzdelmet Belgrádban. A Podgoricában született szakember 1976-ban kezdte edzői karrierjét a Partizan utánpótláscsapataiban. Első önálló munkáját az OKK Belgrádnál kapta, ahol a juniorcsapatot vezette, és Jugoszlávia bajnokává vált. Egy szezon után a zemuni Mladosthoz igazolt, 1985 és 1987 között a Partizan segédedzője volt, majd további két szezont töltött vezetőedzőként, ahol elnyerte a Radivoj Korać-Kupát és a Jugoszláv Kupát. A Granadát is irányította, egy évre visszatért a Partizanhoz, a Crvena Zvezda edzője is volt, mielőtt Olaszországba költözött.

Hat év Olaszország után, ahol a Brescia, az Olimpija Pistoia és a Pesaro kispadján ült, visszatért Szerbiába, ahol a belgrádi Radnički csapatát irányította. A legsikeresebb időszakát 2001 és 2010 között a Partizannál töltötte, mielőtt a moszkvai CSKA-hoz távozott. 2012-ben visszatért a Partizanhoz, és 2015-ig volt edző. Edzőként a Limoges csapatát is irányította, majd edzői pályafutását a romániai Kolozsváron fejezte be. Emellett Szerbia és Montenegró, Montenegró, valamint Bosznia-Hercegovina válogatottjának is volt a szövetségi kapitánya.

Pályafutása során ötször nyerte meg az ABA-ligát, kétszer a jugoszláv bajnokságot, háromszor a szerb-montenegrói bajnokságot, hatszor a szerb bajnokságot, kétszer a Jugoszláv Kupát és kétszer a Radivoj Korac-Kupát. Romániában duplázott a kolozsvári csapattal. Az Euroligában a Partizant a 1987/88-as szezonban a harmadik helyre, 2010-ben pedig a Final Fourba vezette, ahol a fekete-fehér csapat a negyedik helyen végzett. A 2008/09-es szezonban az Euroliga legjobb edzőjének választották, amikor a Partizant második alkalommal vezette az Euroliga negyeddöntőjébe, és elnyerte az „Aleksandar Gomeljski” díjat. Magyarországon is emlékezeteset alkotott, amikor 2012-ben két Adria Liga-mérkőzésre szóló eltiltást kapott, mert megtámadta a játékvezetőt a Szolnokon 70-68-ra elvesztett meccs után (konkrétan a szerb tréner a lefújás után megfenyegette, majd fizikailag bántalmazta Alfred Jovovic bírót) .

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!