Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA waterpolo.hu beszámolója szerint Varga Zsolt nem várta meg a magyar válogatott keretének kijelölésével a szerdától péntekig esedékes, horvátokkal közös kétkapus gyakorlásokat: ezeket inkább már a kijelölt csapat játékának csiszolására használja, míg – két kivétellel – a most kimaradtak még pihenhetnek egy keveset, mielőtt újraindul a klubszezon.

Fotó: waterpolo.hu
A névsorral kapcsolatban a szövetségi kapitány megjegyezte, hogy az előttünk álló időszakban azt a stratégiát próbálja meg tovább tesztelni, hogy egy klasszikus centerrel mennek, viszont most lesz hat másik, aki szintén be tud menni ebbe a pozícióba, és így próbálnak rést ütni a pajzson.
A gárda törzstagjai közül – a szingapúri vb-hez hasonlóan – ezúttal is hiányozni fog Vogel Soma. Varga Zsolt ezzel kapcsolatban közölte, a világ- és Európa-bajnok kapus családi okok miatt kérte, hogy hadd maradjon itthon.
A magyar férfi vízilabda-válogatott július 12-én, vasárnap indul a föld túlsó felére – először Brisbane-ben, a 2032-es olimpia helyszínén vesz részt egy felkészülési tornán, majd Sydneyben jön a Világkupa-döntő. Ott július 23-án, csütörtökön, magyar idő szerint 12.15-től vívja a negyeddöntőt a horvátokkal. Varga Zsolt együttese a spanyol–ausztrál ágon található, míg a másik két párharc az olasz–grúz és a görög–montenegrói összecsapás.
A magyar válogatott kerete a Világkupára
- Kapusok: Csoma Kristóf, Gyapjas Viktor
- Mezőnyjátékosok: Burián Gergely, Dala Döme, Fekete Gergő, Jansik Szilárd, Kovács Péter, Manhercz Krisztián, Nagy Ádám, Nagy Ákos, Szalai Péter, Varga Vince, Vigvári Vendel, Vismeg Zsombor, Zalánki Gergő
Tartalékok: Lugosi Csongor, Tátrai Dávid


