Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A magyar férfi vízilabda-válogatott ezüstéremmel zárta a sydneyi világkupát, miután a döntőben Görögország bizonyult jobbnak. Varga Zsolt szövetségi kapitány ugyanakkor úgy látja, a torna sokkal többről szólt, mint az eredményről: fontos állomása volt annak az építkezésnek, amelynek következő nagy állomásai a jövő évi, hazai rendezésű világbajnokság és a Los Angeles-i olimpia.

Varga Zsolt az Origo Sportnak adott interjúban beszélt a horvátok szokatlan keretéről, az ausztrálok elleni fizikailag rendkívül megterhelő elődöntőről, a görögök elleni finálé tanulságairól, a sorozatban megszerzett harmadik világversenyes ezüstérem jelentőségéről, valamint arról is, milyen várakozásokkal tekint a jövő évi, hazai rendezésű világbajnokság elé.

Varga Zsolt kiadta a parancsot: minden téren fejlődni kell
Varga Zsolt kiadta a parancsot: minden téren fejlődni kell
Fotó: waterpolo.hu

Szokatlanságok és nehézségek a világkupán

A világkupa negyeddöntőjében az olimpiai ezüstérmes horvát válogatott jött szembe, amely nagyrészt az U20-as Európa-bajnokságra készülő keretével érkezett Sydneybe. Bár a kisebb tornákon nem ritka, hogy a csapatok kísérleteznek, ilyen mértékű fiatalítás ritkán fordul elő.

„Összességében mindenkinek van egy elképzelése arról, hogyan készül fel a következő világversenyekre, és mit enged meg a csapatának, a játékosainak – mondta Varga Zsolt az Origo Sportnak. – Egyébként voltak felnőttjátékosok is a horvát keretben, tehát azért valamennyire meg volt erősítve. Nekik ebből a szempontból lehetett egy jó felkészülés, de mi is voltunk már Zágrábban egy relatíve fiatalabb csapattal, ami komoly kihívást jelentett az ellenfeleknek. Ennek is megvan a helye, és előfordulhat akár egy komolyabb világversenyen is, hogy valaki stratégiai szempontból egy fiatalabb csapattal szerepel.”

Az 54 esztendős szakember szerint kívülről nehéz megítélni, milyen megfontolások vezették a horvátokat.

„Őket kellene megkérdezni, hogy stratégiai szempontból mik voltak azok a tényezők, amelyek alapján így döntöttek. Benne lehetett a pihentetés, a fiatalok építése, sok minden szakmai szempontból. Ha pedig valaki egyszerűen azt mondta, hogy nincs kedve jönni, azt sem nekünk kell számon kérni, hanem a saját szövetségüknek. Azt, hogy ez mit jelent a világkupa presztízsére nézve, én nem tudom eldönteni.”

A magyar válogatott az elődöntőben a házigazda ausztrálokkal találkozott, akik hosszabb ideje készülhettek együtt, ráadásul hazai közönség előtt játszottak. Varga Zsolt szerint ez fizikailag is komoly kihívást jelentett.

„Ez volt az én meglátásom is, nagyon fel voltak készülve fizikai szempontból. Azoknak a játékosoknak viszont, akik végigjátszanak egy teljes szezont – mint a mi csapatunk tagjai –, kell két hét pihenő, csak utána kapcsolódnak be a felkészülésbe. Azaz olyan fizikális állapotot, amit egy hosszabb alapozással fel lehet építeni, ilyenkor már nagyon nehéz visszahozni, inkább csak szinten lehet tartani azt, ami megvan.”

Ennek ellenére a magyar férfi vízilabda-válogatott bejutott a döntőbe, amihez a kapitány szerint elsősorban a védekezés jelentette a kulcsot.

„Láttuk már az előző napon is, hogy a spanyoloknak is komoly gondot jelentettek az ausztrálok, tényleg nagyon jó formában játszottak hazai pályán. A védekezés volt a kulcs, kevesebb gólon tudtuk őket tartani, és a végére így be tudtuk húzni a mérkőzést.”

A fináléban végül Görögország jobbnak bizonyult a magyar válogatottnál. A játékosként éppen Sydneyben olimpiai bajnok tréner szerint a rivális elsősorban abban múlta felül csapatát, hogy összeszokottabbnak tűnt, és a mérkőzés kulcspillanataiban rutinosabban használta ki a lehetőségeit.

„Egy régebb óta játszott vízilabdát játszanak, ami tényleg őket jellemzi. Kevesebbet hagytak minket érvényesülni a lefordulásainkkal, jobban a centereikre építették a játékukat, hiszen két erős centerük van. Azt éreztem, hogy azokban a döntő pillanatokban, amikor a mérkőzés eldőlt, talán egy kicsit rutinosabban ismerték fel ezeket a helyzeteket.”

Az ezüst is szépen csillog

A korábban az év edzőjének megválasztott szakember ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a döntőt nem szabad önmagában értékelni, mert a magyar válogatott jelenleg is építkezik. Az Európa-bajnokság óta is több változás történt a keretben, és a szakmai stáb tudatosan igyekszik minél több fiatal játékosnak lehetőséget adni.

„Vannak kísérletezések, vannak építési szándékok, ugyanúgy, ahogy például a horvátokkal kapcsolatban elhangzott. Ezek a szándékaink nekünk is megvannak. Talán nem ennyire homogén U20-as csapattal, mert az még az olimpiára nem lenne ütőképes, de nálunk is cél, hogy a fiatalok beépüljenek, és adjunk nekik minél több lehetőséget.”

Varga Zsolt szerint éppen ezért a világkupa eredményénél fontosabb volt az, hogy a csapat új tapasztalatokat szerezzen. Mivel Magyarország rendezőként már biztos résztvevője a jövő évi budapesti világbajnokságnak, a kvalifikáció sem jelentett külön tétet – bár azzal, hogy a döntőbe jutott a csapat, míg a spanyolok csak ötödikek lettek, átvettük tőlük a vezetést a világranglistán, így a jövő évi világtornák sorsolásainál sokat jelenthet ez a sydneyi ezüst is.

„Igazából a presztízsen kívül nem volt más súlya ennek a tornának. A következő világkupának már lesz tétje, mert ott a győztes olimpiai kvótát szerez, annak már súlya van, nyilván mindenki a legerősebb csapatával fog kiállni.”

A szövetségi kapitány szerint a döntőbe jutásokat sem szabad biztosnak venni
A szövetségi kapitány szerint a döntőbe jutásokat sem szabad biztosnak venni
Fotó: waterpolo.hu

A szövetségi kapitány összességében sikeresnek értékelte a világkupa-sorozatot, amely Alexandrupoliban kezdődött, és Sydneyben ért véget. Úgy véli, a torna legfontosabb hozadéka az volt, hogy a válogatott hosszabb időt tölthetett együtt, miközben a fiatalabb játékosok is értékes nemzetközi tapasztalatokat szereztek.

„Ez egy kilencmeccses sorozat volt. Alexandrupoliban is építési szándékkal mentünk, ahogy erre az évre az Európa-bajnokság volt az elsődleges világverseny. Ott is egy fiatalabb csapattal szerepeltünk, és tovább tudtunk jutni, ráadásul megvertük a szerbeket is, ami szerintem nagy eredmény volt. Sydneyben aztán három nagyon nehéz mérkőzésünk volt egymás után. A döntőre már fáradtabbak voltunk, de ennek a tornának is az volt az értelme, hogy a csapat együtt tudjon épülni. Közel egy hónapot tudtunk együtt dolgozni, és ez szerintem kulcsfontosságú, ha a végső célokat nézzük.”

A sydneyi ezüstérem azt jelentette, hogy a magyar férfiválogatott sorozatban a harmadik világversenyen is döntőt játszott. A 2025-ös szingapúri világbajnokság és az idei belgrádi Európa-bajnokság után ismét ezüstérmes lett a csapat. Arra a felvetésre, hogy emiatt esetleg „ezüstgenerációként” könyvelhetik el a válogatottat, Varga Zsolt határozott választ adott.

Nem félek tőle. Szerintem nagyon fontos, hogyan tekintünk ezekre az eredményekre. Ez a pohár félig tele vagy félig üres esete. Én úgy gondolom, hogy az összes nagy csapat közül mi voltunk az egyetlenek, akik ezen a három nagy világversenyen döntőt játszottak. Szerintem ez önmagában óriási eredmény.

Nem garantált a siker

A szövetségi kapitány szerint sokan természetesnek veszik, hogy egy élcsapatnak újra és újra döntőbe kell jutnia, pedig a jelenlegi nemzetközi mezőnyben ez korántsem magától értetődő.

„Hat-nyolc csapat van a világon – ugyanúgy a férfiaknál, mint a nőknél –, amely adott esetben bármikor odaérhet. Mi odakerültünk háromszor, és háromszor tudtunk döntőt játszani. Nyilván minden csapatnak meg kell érnie arra, hogy nyerjen. Az elsődleges az, hogy eljussunk ezekbe a helyzetekbe, túljussunk a negyeddöntőkön, az elődöntőkön, és ott legyünk ezekben a szituációkban. Olyan csapatot kell építeni, amely erre képes.”

Úgy véli, éppen ezért a három egymást követő döntő inkább megerősítés, mint csalódás.

„Egyik csapat sem mondhatja el ezt magáról. A spanyolok megnyerték a világbajnokságot, a szerbek az olimpiát, most a görögök nyertek, de mindenhol máshol más eredmények születtek. Mi pedig ott voltunk a döntőben. Szerintem ez rendkívül fontos. Önbizalmat adhat, és azt mutatja, hogy a munka, amit elvégzünk, rendben van. Haladni kell tovább azért, hogy a tényleges céljainkat is elérjük.”

Arra a kérdésre, hogy mi hiányzik még az aranyéremhez, Varga Zsolt ismét azt hangsúlyozta, hogy a jelenlegi nemzetközi mezőny rendkívül kiegyenlített, ezért minden világversenynek megvan a maga története.

„Ha megnézzük, a spanyolok megnyerték a világbajnokságot, de semmiféle garancia nem volt arra, hogy az Európa-bajnokságon is jól szerepelnek, a döntő közelében sem voltak. A görögök is évek óta nagyon jól játszanak, most nyertek először világversenyt. Minden világversenynek megvan a maga története. Az olimpiának is, a világbajnokságnak is, Dohának is, mindegyiknek. Éppen az aktuálisan legjobb állapotban lévő csapat tud nyerni. Én továbbra is azt gondolom, hogy ebből a hat-nyolc csapatból bárki bármikor nyerhet.”

Varga Zsolt hosszabb távon gondolkodik

A következő nagy feladat a jövő nyári, budapesti világbajnokság lesz. A hazai rendezés különleges motivációt jelent, ugyanakkor a kapitány szerint fontos, hogy a csapatra ne nehezedjen túlzott elvárás.

Nyilván hatalmas élmény lesz itthon játszani, de amikor az eredményességről beszélünk, és aranyérmeket várunk, vagy esetleg ezüstgenerációként emlegetünk egy csapatot, akkor talán érdemes lenne más szemszögből is nézni ezt. Nem feltétlenül még nagyobb terhet kell tenni a csapatra, hanem mögé kell állni. Az a fontos, hogy egységben harcoljanak azért a nemzetért, ahol születtek.

A válogatott előtt a Ferencvárost irányító edző szerint a játékosok munkáját és erőfeszítését is értékelni kell, nem kizárólag a végeredményt.

Nagyon fontos lenne értékelni az erőfeszítést és a teljesítményt, amit ezek a játékosok beletesznek. Nyilván mindannyiunk célja az, hogy nyerjünk, hogy aranyérmeket hozzunk, hogy büszkék lehessenek ránk a magyar emberek. Ez nem kérdés számunkra. Az viszont egyértelmű, hogy minden területen fejlődnünk kell. Fizikálisan, mentálisan, lélekben és taktikailag is. Ez az edzéseknek és az együtt töltött időnek is a célja.

A szövetségi kapitány végül arra is emlékeztetett, hogy bár a Los Angeles-i olimpia még távolinak tűnik, a válogatott valójában kevés közös időből gazdálkodhat.

„Négy év időben soknak tűnik, de ha azt nézzük, mennyi időt tölt együtt a válogatott, akkor ez valójában nagyon kevés. A játékosoknak a klubjukban kell elvégezniük a munkát úgy, hogy közben rengeteg mérkőzést játszanak. Ez egy egymásra épülő folyamat. Az a cél, hogy a csapat egy világversenyre a lehető legjobb állapotban érkezzen meg, és akkor tudjon igazán jó eredményt elérni” – zárta szavait Varga Zsolt.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!