A már Világkupa-versenyen is bizonyított, idén Cottbusban talajon negyedik helyezett Gombás Laura szerdán a Tornacsarnokban is remekelt talajon; a szerbajnokság legmagasabb pontszámával, 14,550-nel győzött. Emellett első lett ugrásban és felemáskorláton is, gerendán pedig Pajor Szilvia bizonyult a legjobbnak.
"A talajgyakorlatommal elégedett vagyok, de tudom, hogy ebben is akadtak apróbb hibáim, persze ezeket egy külső szemlélő nem feltétlenül veszi észre" - fogalmazott Gombás Laura. Draskóczy Imre szövetségi kapitány pedig a következőket nyilatkozta: "Gombás ugrásával és talajgyakorlatával elégedett vagyok, mint ahogy Pajor gerendán nyújtott teljesítményével is. A vb-ig még van egy hónapunk, s bízom benne, hogy Laura ott az átalakított felemáskorlát-gyakorlatában és gerendán sem ront majd. Szarka Krisztina egy-egy ezüst- és bronzérme azt mutatja, hogy ő most kevésbé volt formában."
Ezt az athéni olimpiát megjárt Szarka is megerősítette, aki elmondta, hogy az év végén abbahagyja az élsportot. Addig azonban még indul a vb-n, amelyen a nőknél csak két magyar lép a szerekhez, rajta kívül Gombás Laura. A Magyar Tornaszövetség elnöksége úgy döntött, hogy csapatot nem indítunk a már a 2008-as olimpiai kvalifikációs rendszerbe is beépülő világbajnokságon. Így immár végérvényes, hogy Pekingben női tornában a legjobb esetben is csak az egyéni versenyben leszünk érdekeltek.
A Gombás, Szarka, Korcsmáros Enikő, Farkas Ildikó, Balázs Beatrix összeállítású női együttesünk a tavaszi Eb-n a 15. helyen zárt, s akkor még úgy tűnt, hogy van némi esély a pekingi csapatkvóta megszerzésére. Korcsmáros azonban azóta térd-, Balázs pedig gerincsérülést szenvedett, s kiválásukkal gyakorlatilag "elfogyott" a csapat.
Női szerbajnokság, eredmények:
ugrás: 1. Gombás Laura (Delfin SI) 13,550; 2. Nagy Orsolya (Postás-Matáv) 13,050; 3. Halász Henrietta (Hungarotel TC Békéscsaba) 12,750
felemáskorlát: 1. Gombás Laura (Delfin SI) 13,100; 2. Nagy Orsolya (Postás-Matáv) 12,450; 3. Braczkó Petra (KSI) 12,200
gerenda: 1. Pajor Szilvia (Postás-Matáv) 13,400; 2. Gombás Laura (Delfin SI) 12,600; 3. Szarka Krisztina (KSI) 12,000
talaj: 1. Gombás Laura (Delfin SI) 14,550; 2. Szarka Krisztina (KSI) 13,500; 3. Szabó Nikoletta (FTC) 13,000.