Vágólapra másolva!
Befejezi profi ökölvívó pályafutását Fabrice Tiozzo, a Bokszvilágszövetség (WBA) félnehézsúlyú bajnoka. A 37 éves francia öklöző erről a l'Equipe című sportnapilapnak adott interjújában beszélt.

Döntése egyben azt is jelenti, hogy elmarad az argentin Hugo Hernan Garay ellen tervezett, november 18-ra lekötött canet-i címvédő mérkőzése.

Tiozzo 1995-ben lett először világbajnok, a jamaicai Mike McCallum legyőzésével került a Bokszvilágtanács (WBC) félnehézsúlyú trónjára. Két évvel később a WBA-nél cirkálósúlyban bizonyult a legjobbnak, miután nyert az amerikai Nate Miller ellen. Címét 2000-ben vesztette el, az amerikai Virgil Hilltől elszenvedett veresége nyomán.

A félnehézsúly bajnokává 2004-ben vált a WBA-nél, amikor is megverte az olasz Silvio Brancót. Elsőségét egy alkalommal tette kockára, 2005-ben a lengyel-német Darius Michalczewskivel szemben lépett ringbe, és nyert.

Pályafutása során 48 győzelmet aratott, és mindössze kétszer kapott ki. Mindkét alkalommal - 1993-ban és 2000-ben - Virgil Hill-lel szemben maradt alul.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!