A MÚSZ az első a sportágban, amely három éven belül a három legrangosabb kontinensviadalnak adhat otthont: a 2005-ös junior Európa-bajnokság és az idei felnőtt Eb után kerül sor jövőre a rövidpályás Eb-re.
Az esemény előkészítése máris elkezdődött: Ruza József főtitkár látogatást tett a helyszínen, hogy a helyi rendezőkkel egyeztessen a szervezésről, és a debreceni uszoda építése lassan a befejeződik. "A létesítmény már most igen impozáns látványt nyújt, és tényleg óriási sebességgel építik" - mondta Ruza József. "Naponta több mint százan dolgoznak, a medencében már a csempéket fugázzák, azaz itt megvalósulhat az eredeti tervünk: több versenyen is élesben tesztelhetjük a leendő helyszínt."
A főtitkár ehhez hozzátette, hogy novemberben már az új medencében kerül sor az országos bajnokságra. Ruza József találkozott az Orendi Mihály vezette debreceni szervezőkkel is, akik közül többen a nagymedencés margitszigeti Eb-t a helyszínen tekintették meg tapasztalatgyűjtés céljából. A csapat tapasztalt világverseny-rendezőnek nevezhető, hiszen már több eseményen bizonyított. Tulajdonképpen ugyanaz a gárda dolgozott többek között a torna- és jégkorong-világbajnokságon, valamint a női kézilabda Európa-bajnokságon.