A 24 éves Aszada hétfői, tokiói sajtótájékoztatóján ugyanakkor közölte: azt még nem tudja, hogy melyik viadalon tér vissza, a 2018-as pjongcsangi olimpiára pedig még nem gondol.
Tavaly azt mondta, mentálisan és fizikailag is fáradtnak érzi magát, és az életének más területeire, így például az egyetemi tanulmányaira akar koncentrálni.
Aszada 2008-ban, 2010-ben és 2014-ben volt világbajnok, a 2010-es vancouveri olimpián második, a tavalyi, szocsi játékokon pedig hatodik lett.