Az IAAF indoklása szerint a tilalom feloldásához még sok feltételnek kell teljesülnie, közte annak, hogy az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) tegye elérhetővé az orosz sportolók vizeletmintájához való hozzáférést. Az IAAF oroszországi munkacsoportja júliusi jelentésében már beszámolt arról, hogy a RUSAF a vele szemben támasztott követelményeket illetően jelentős, de még nem teljes előrehaladást ért el.
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren vezette független vizsgálóbizottság tárta fel Oroszországban az államilag támogatott, rendszerszintű doppingolást. A jelentés szerint az orosz doppingellenőrző szervek 2011 és 2015 között 30 sportágban mintegy 1000 sportoló vizsgálati mintáját manipulálták, illetve pozitív teszteredményeket titkoltak el.
Az orosz sportolók a 2016-os, riói olimpián elkerülték a teljes kizárást, versenyzőiknek azonban külön engedélyt kellett kérniük a szerepléshez az érintett sportági szövetségektől. Az orosz atlétákat már akkor kitiltották, míg az idei, phjongcshangi téli játékokon már az összes sportolójukat érintette a szankció. Utóbbin aki külön engedéllyel mégis elindulhatott, az csak semleges színekben vehetett részt a versenyeken.