Két magyar érem született a rövidpályás gyorskorcsolya-vk nyitányán

A 20 éves Jászapáti teljesítménye különösen figyelemre méltó, ugyanis a negyeddöntőben 42.729 másodperces idejével megdöntötte három évvel ezelőtti 42.895-ös országos csúcsát. A szegedi versenyző az elődöntős futamát is megnyerte, majd a fináléban is a legjobb, belső pályáról indulhatott, azonban ezúttal a szám olasz Európa-bajnoka, Martina Valcepina jobban kapta el a rajtot, később pedig a táv holland olimpiai ezüstérmese, Yara van Kerkhof is megelőzte, így Jászapáti harmadikként csúszott át a célvonalon. A másik magyar induló, az egyéves kihagyás után visszatérő Kónya Zsófia a negyeddöntőben búcsúzva 16. lett.
A férfiak sprintversenyében a váltóval olimpiai bajnok Liu fivérek magabiztosan meneteltek az elődöntőig, ott viszont egy futamba kerültek, végül Liu Shaoang másodikként fináléba, míg bátyja, Liu Shaolin Sándor harmadikként a kisdöntőbe jutott. Utóbbi meg is nyerte helyosztó futamát, így ötödikként zárt. A 21 éves Liu Shaoang a kettes pályáról rajtolt az éremfutamban, pozícióját meg is őrizte a szám kétszeres világbajnoka, a dél-koreai Hvang Tae Hon mögött, azonban a visszavonulása után visszatérő hatszoros olimpiai bajnok orosz Viktor An megelőzte a szám magyar Európa-bajnokát, aki így Jászapátihoz hasonlóan szintén harmadik lett.
A táv harmadik magyar résztvevője, Sziklási András a pénteki selejtezőben búcsúzva a 21. helyen végzett.
Vasárnap az 1000 méteres mellett újabb 500 méteres versenyre kerül sor, illetve a női és a férfi váltók fináléival zárul a viadal.