Vágólapra másolva!
Oroszország és az ukrajnai háborúban őt támogató Fehéroroszország atlétái sem vehetnek részt a Gyémánt Liga-sorozat versenyein "a belátható jövőben", közölték a szervezők pénteken.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) március elején jelentette be, hogy a két ország sportolóit, valamint hivatalos személyeit kizárja a közeljövőben sorra kerülő versenyekről,

és ez azokra az orosz sportolókra is vonatkozik, akik semleges színekben indultak volna az idén.

Az orosz Szergej Shubenkov (jobbra) sem indulhat a 110 méteres gátfutás versenyein Forrás: AFP/Alain Grosclaude

Az orosz sportági szövetséget még 2015-ben, a doppingbotrányok miatt függesztette fel a WA, így az ország atlétái azóta csak semleges színekben vehettek részt a nemzetközi versenyeken.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) február végén javasolta azt a világszövetségeknek, hogy a háború miatt ne engedjék indulni az orosz és fehérorosz sportolókat, továbbá a két ország hivatalos személyeinek is tiltsák meg a részvételét a különböző eseményeken.

Az orosz és fehérorosz atléták a pénteken (ma) kezdődő belgrádi fedett pályás világbajnokságon sem vehetnek részt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!