Márton Viviana a 67 kilogrammosok között nyerte meg az olimpiai játékokat Párizsban, ám az elmúlt években több súlycsoportban is versenyzett a 18 éves magyar tekvandós. Akárcsak ikertestvére, Márton Luana, aki az elmúlt időszakban jellemzően az 57 kg-os kategóriában versenyzett.
Luana lemaradt az olimpiáról, pedig tavaly elképesztő éve volt: májusban megnyerte a felnőtt-világbajnokságot, ezüstérmes lett a krakkói Európa Játékokon, majd bronzérmet szerzett a junior Eb-n. Utóbbi versenyen, egy másik súlycsoportban Viviana is első helyen végzett.
Ám decemberben, a bukaresti U21-es Európa-bajnokságon kénytelen volt a két magyar tekvandós egy korcsoportban, a 62 kg-osok között elindulni. Külön ágra kerültek, és mindketten végigmeneteltek rajta, így egymás ellen vívták a döntőt. Pontosabban csak vívták volna, ám
nem szerettek volna egymás ellen mérkőzni, így a címvédő Luana visszalépett a küzdelemtől, azaz ő lett az ezüstérmes, Viviana pedig az U21-es Európa-bajnok.
Később a tavalyi világbajnok elárulta, gyermekkoruk óta szinte folyamatosan egymás ellen küzdenek az edzéseken, de úgy döntöttek, tétmeccsen nem állnak ki egymás ellen.
Ez is az oka, hogy jellemzően külön kategóriában indulnak el a Márton ikrek, akiknek tehát az egyik tagja világbajnok, míg a másik tagja péntektől olimpiai bajnok a felnőttek között.