Vágólapra másolva!
A BMX-esek versenyének olimpiai elődöntőjében hatalmasat esett a tokiói ötkarikás játékokon ezüstérmes Kye Whyte. A brit sportolót hordágyon kellett levinni a pályáról a horrorbukása után.

A brit csapatban abszolút éremesélyesnek számított a 24 éves BMX-versenyző a párizsi olimpián, hiszen a 2021-es tokiói játékokon ezüstérmes lett a látványos extrém sportágban. A pénteki elődöntőben azonban hatalmas balszerencséje volt Whyte-nak, ugyanis a második ugratásakor elveszítette uralmát a kerékpárja felett és hatalmasat zuhant az oldalára. Az orvosi stáb azonnal a sérült olimpikon segítségére sietett, oxigént bizosítottak számára és hordágyra helyezték, hogy enyhítsék a fájdalmait.

Kye Whyte hatalmasat zuhant a BMX-esek olimpiai elődöntőjében
Fotó: AFP (Photo by Mauro PIMENTEL / AFP)

Whyte természetesen nem folytathatta a versenyt, azonban az állapotáról jó hírek érkeztek. "A BMX verseny elődöntőjében történt balesete után Kye Whyte-ot azonnal kivizsgálta a helyszíni orvosi csapat. 

Ezt egy további azonnali felülvizsgálat követte a brit kerékpáros csapat orvosától, Dr. Nigel Jonestól, aki pozitív jelentést adott, miszerint Whyte nem szenvedett súlyos sérülést. 

Sportolónknak mielőbbi gyógyulást kívánunk, és alig várjuk, hogy hamarosan ismét versenyzni lássuk" - olvasható a 24 éves olimpikon állapotáról írt jelentésben.

Kapcsolódó cikkek

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!