Egyáltalán nem tűnt rossz gondolatnak egy hajóba ültetni két világklasszis kajakost az olimpia kedvéért. Csakhogy a Tokióban arany- és ezüstérmes Kopasz Bálint és Varga Ádám kettőse korántsem tudta beváltani a reményeket. Miután kiderült, hogy nem jutottak be az K2 500 méter döntőjébe, a fiúk az egyénire koncentrálva el is engedték a B döntőt, ahol ugyan rajthoz álltak, de csak a 7., összesítésben a 15. helyen csurogtak be.
Egyéniben viszont 1000 méteren Varga ezüst-, míg Kopasz bronzérmes lett, amiből gyorsan levonta a következtetéseket előbbi edzője, Matyus Zsolt.
"Egy próbát megért. Ádám a továbbiakban inkább az egyéni számoknál marad – mondta a Borsnak a KSI edzője.
Varga Ádám egy rövid nyaralás után katonai foglalkozásokon vett részt. A Magyar Honvédség Sportszázadának tagjaként Gödöllőn és Szentendrén is kapott kiképzést. Emellett hamarosan folytatja tanulmányait is, fizika szakon tanul a Műegyetem Természettudományi Karán. Alapképzése második szakaszát kezdi, kutatómérnök szeretne lenni.