A Magyar Olimpiai Bizottság honlapjának beszámolója szerint a dzsúdósok vasárnap utaztak el a francia fővárosba a háttérstáb tagjaival, többek között az orvosokkal együtt, a WizzAir olimpiai festésű repülőgépével.
Pupp Rékáéknak a megérkezés nem volt zökkenőmentes, mivel az Orly repülőtéren a leszállás után a biztonságiak a küldöttségüket kiterelték a csomagkiosztó szalagoktól, mert egy gyanús csomagot találtak.
Erről aztán később kiderült, hogy egy nő ottfelejtett nejlonszatyra volt csak - számolt be róla az MTI.
A sportolók már a reptéren érvényesíthették az akkreditációs kártyáikat, a transzferjáratok kint várakoztak, így gyorsan eljutottak a faluba, illetve a városi szálláshelyekre. Az olimpiai faluban egyébként szörnyű körülmények fogadták a sportolókat, többen is okkal panaszkodtak arra, ami fogadta őket Párizsban.
Párizs egyelőre még nem a közelgő játékoktól hangos, leszámítva a Szajna partját, ahol előkészítik a mobillelátókat és minden további építményt, amit a szervezők megálmodtak a nyitóünnepséghez.
Pupp Rékáék csak Párizsban számítanak az első magyar sportolóknak, mivel a magyar küldöttség két vitorlázója, a világ- és Európa-bajnok Érdi Mária, valamint az Eb-második Vadnai Jonatán már Marseille-ben, a versenyeik helyszínén tartózkodnak.