Vágólapra másolva!
Megérkeztek az első sportolók Párizsba, és ezáltal az első felvételek is az ottani körülményekről. Finoman szólva sincs minden rendben az olimpiai faluban.

Szilágyi Áron az egyik első magyar sportolóként foglalta el a helyét a párizsi olimpiai faluban, a háromszoros olimpiai bajnok kardvívó "puritán, funkcionális" jelzőkkel illette a szobáját, amely egy egérlyuknak tűnik – írta meg a Magyar Nemzet.

olimpiai falu, ágy, Párizs 2024, szoba, karton
Ilyen ágyakon kell aludniuk a sportolóknak a párizsi olimpiai faluban
Fotó: The Yomiuri Shimbun via AFP / Yomiuri

A fenntarthatóság jegyében továbbá kartonpapírból készült dobozágyak kerültek be a sportolók szobáiba, de az első visszajelzések alapján ezek nem a legkényelmesebbek.

Az éremesélyes ausztrál női vízilabda-válogatott egyik játékosa, Matilda Kearns a közösségi oldalán az első, olimpiai faluban töltött éjszakája után arról számolt be, hogy 

rendkívül kényelmetlenek a kartonból készült ágyak, a jelek szerint alig lehet aludni rajtuk, és hátfájdalmakat okoznak, emiatt egy masszázsra is szüksége volt már az okozott kár kijavítására.

A hozzászólók között többen is durván kritizálták a körülményeket, érthetetlennek nevezve, hogy miért kell kiszúrni az életük egyik legnagyobb lehetőségére készülő sportolókkal – van olyan is, aki Az éhezők viadala című filmben látottakhoz hasonlította a szobabeli állapotokat.

A megnyitóünnepséggel pénteken kezdődő párizsi olimpiára az első nagyobb magyar delegáció hétfőn érkezik meg, amikor a női kézilabda-válogatott tagjai és a tornászok utaznak a francia fővárosba.

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!